Roger Federer visszavonul: "Ismerem a testem képességeit és korlátait"

Roger Federer visszavonulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A korábbi világelső és 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer a jövő péntektől vasárnapi tartó Laver Kupa férfi bemutató tenisztorna után befejezi profi pályafutását.

Az egy éve harcképtelen, 41 esztendős svájci klasszis június közepén még úgy fogalmazott, jövőre szeretne visszatérni, ám csütörtökön bejelentette: az európai csapat színeiben megvívott tornával zárja karrierjét.

"Amint azt sokan tudjátok, az elmúlt három év a sérülések és műtétek miatt kihívások elé állított. Keményen dolgoztam, hogy megfelelő versenyformában visszatérhessek. Azonban ismerem a testem képességeit és korlátait, 41 éves vagyok" - írta Federer az Instagramon. "Több mint 1500 meccset játszottam 24 év alatt. A tenisz nagylelkűbben bánt velem, mint azt valaha is álmodtam volna, és most rá kellett jönnöm, mikor kell befejeznem a versenyzői pályafutásomat. A jövő heti londoni Laver Cup lesz az utolsó ATP-eseményem. A jövőben is fogok teniszezni, de nem a Grand Slam-viadalokon vagy tornákon."


A világsztár az Australian Openen hatszor, a Roland Garroson egyszer, Wimbledonban nyolcszor, míg a US Openen ötször diadalmaskodott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.