Válása után végre azt csinálja, amit szeret G.w.M exe, Nagy Melanie

Forrás: Facebook/Nagy Melanie -
motiváció G.w.M munka Nagy Melanie roma cigány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tradicionális oláh cigány családból származik, mégis fontos volt a szülei számára, hogy megvalósítsa önmagát. Amikor volt férjével összeházasodtak és gyermekeik születtek, az ő vágyai háttérbe szorultak, ám válása óta újra az álmait éli Nagy Melanie. 

Az RTL reggeli műsorának vendégeként G.w.M exe arról mesélt, hogy számára a munka, az önmegvalósítás mindig is fontos volt, a szülei pedig hagyták, hogy arra menjen, amerre a vágyai viszik.

Házasságkötése és a családalapítás után ugyan nem éppen olyan munkát vállalt, ami a végzettségének és az érdeklődésének megfelelő volt, de dolgozott. Amióta pedig elváltak a rapperrel, újra önmegvalósításba kezdett.

Nagy Melanie, G.w.M exe Forrás: Facebook/Nagy Melanie

Az 5 és 2 éves gyermekeit egyedül nevelő anyuka rádiózik, műsort vezet, motivációs tréningeket tart roma fiataloknak, nemrég pedig meghívást kapott Brüsszelbe: az Európai Parlementbe utazott, az I. Nemzetközi Roma Vállalkozói és Vezetői Fórumra.

Melanie, aki szerint valóban nehezebb roma nőként munkát találni, az adásban azt mondta:

"Mindig nagyon karrierista nő voltam, kicsit talán feminista is, és ha ez a kettő párosul, az sokaknak nem szimpatikus" - ugyanakkor azt is hozzátette, hogy annak ellenére, hogy tradicionlis oláh cigány családból származik, náluk soha nem okozott gondot, hogy ő például diplomatának tanult és ilyen irányú tervei voltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.