Legtöbben így dolgozzák fel szeretteik halálát

Egy kedves családtag, barát vagy ismerős halála mindig hatalmas veszteség, amelynek feldolgozása nem egyszerű feladat. A szakemberek szerint ilyenkor nagyon erőteljes érzelmek lesznek úrrá a gyászolón, akiknek a többsége általában öt szakaszon megy keresztül.

Az első szakasz a hitetlenkedés, a „nem tudom elhinni, elfogadni, hogy ez megtörtént" érzése. Mindezt egyfajta bénultság, dermedtség, kiüresedettség, apátia is kísérheti, sőt sok esetben a tiszta gondolkodás is nehézségekbe ütközik. Ez a szakasz órákig, napokig, de akár hosszabb időn át uralhatja az embert, sőt a gyász későbbi szakaszaiban újra és újra felbukkanhat.

A tagadás szakaszából viszonylag egyenes út vezet a haragig. Hogyan történhet meg ez éppen vele és velem?, Miért pont ő? - kérdezik sokan, amely kérdések gyorsan dühbe torkollhatnak.

A „bűnbak" keresése ilyenkor nem valós, csak a fájdalom enyhítésére szolgál, és leginkább a tehetetlenség érzésével függ össze. Ez a szakasz sok esetben nagyon sokáig elhúzódhat és akár bűntudatba, depresszióba is átválthat, vagy testi tüneteket, például étvágytalanságot, alvászavart is okozhat.

Az önámítás fázisa az a szakasz, amikor a gyászoló különféle teóriákat gyárt és ezekkel az alternatív valóságokkal késlelteti az elkerülhetetlen fájdalommal való szembenézést. Mi lett volna, ha nem így történik? Ha idejében orvoshoz kerül? Ha jobb orvoshoz kerül? Ha jobban figyelek? Mindezek a gondolatok elodázzák, hogy szembe kelljen nézni a halál tényével és a visszafordíthatatlan veszteséggel.

Ebben a szakaszban már nincs kibúvó és megkezdődik a halál tényével való szembenézés, ez azonban igen fájdalmas és nehéz. A gyászoló ilyenkor rengeteget gondol elhunyt szerettére, megrohanják az emlékek, ami nagyon megterhelő tud lenni annak tudatában, hogy már sosem fogja viszontlátni a másikat.

Ez már egy békés szakasz, amely egyre inkább az elfogadás és lezárás felé mutat.

Ez a szakasz a gyász lezárása és a beletörődés fázisa. Itt már nincs hadakozás, alkudozás vagy tomboló érzelmek, csak csendes elfogadás. Bár a gyászoló emlékeiben továbbra is él a szeretett személy emléke, a gyász már nem köti le minden gondolatát, csak csendes tényként marad vele a szívében.