Heti szerelmi horoszkóp (2022. november 12-18.): a Vénusz a Nyilasba lép, és boldogságot hoz a kapcsolatokba

Forrás: Shutterstock -
szerelmi horoszkóp horoszkóp szerelem Heti szerelmi horoszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eddigi, érzelmileg nagyon intenzív időszaknak a végéhez érünk, a Vénusz a Nyilasba lép a jövő héten, ami egy jóval könnyedebb periódust jelez. Heti szerelmi horoszkóp következik minden csillagjegynek.

KOS:

Párkapcsolatban élő: Nem lesztek kirobbanóan jó formában keddig. Kicsit ingerülten reagáltok egymásra, ami sértődéshez vezethet. Szerdától az égi folyamatok szerint hirtelen jóra fordul minden. A párod sokkal megértőbb lesz, és olyasmit kezdeményez, ami számodra fontos, sőt kedves. Ezáltal meggyőződhetsz arról, hogy igenis szeret, és figyel rád.

Szingli: Ezen a héten találkozol olyan emberekkel, akik csak önmagukról akarnak beszélni, vagy írni, és egyetlen kérdést sem tesznek fel. Szerencsére lesznek olyanok is, akiket érdekel, hogy te mit gondolsz, mit érzel. De ezt is lehet túlzásba vinni: kezdj el gyanakodni, ha valaki folyton faggat! Megint valahol középen van az a bizonyos „arany középút"...

BIKA:

Párkapcsolatban élő: Nem találod önmagad. Ettől frusztrált lehetsz. Ez csak keddig tart. Szerdán bolygód, a Vénusz végre jegyet vált, és innentől sokkal derűsebben látod a jelent és a jövőt. Sokkal több energiád lesz, ami jó hatással lesz a párkapcsolatodra is. A kedvesed mindig gyengéden és megértően viszonyult hozzád, most viszonozhatsz ebből valamennyit...

Szingli: Nem tudod eléggé szeretni önmagadat. Folyton találsz valamit, amit kritizálhatsz magadon. Ez rombolja a kisugárzásod. Hidd el, látszik rajtad az elégedetlenség. Persze nem lehet vezényszóra változtatni. Jó hír, hogy szerdán bolygód, a Vénusz jegyet vált. Innentől több lesz benned a lelkesedés és az optimizmus. Többet mosolyogsz, ami mágneses hatású...

IKREK:

Párkapcsolatban élő: Nem vezet semmi jóra, ha egymásra vártok. Nem verseny ez: nem számít, hogy ki csókol előbb, ki bújik oda a másikhoz. Ne kövessétek ezt a hibát! Vénusz, a szerelem bolygója szerdától felpezsdíti a szerelmi életeteket. Izgalmas, sőt izgató hétköznap randevúzni, és este mécseseket gyújtani, vastag plédeken és párnákon a földön ölelkezni...

Szingli: Várnod kell. Ezt egyre rosszabbul viseled. Akikkel levelezel, ismerkedsz, vagy nem válaszolnak, vagy nem érnek rá találkozni. Ebből kezd eleged lenni. Vedd jelzés értékűnek az ilyesmit! Ne feledd, hogy aki a te embered, az képes mindent félretenni, hogy beszélhessen veled, találkozhasson, stb.! A bolygók szerint ez szerdától hirtelen javulni fog.

Forrás: Shutterstock

RÁK:

Párkapcsolatban élő: Egy csodálatos hétvége után visszasüllyedtek a hétköznapokba, ami elkedvetleníthet mindkettőtöket. Tegyetek az unalom és a szürkeség ellen! Jót tenne nektek, ha közösen főznétek, vagy együtt zuhanyoznátok. Használjátok ki az estéket! Akkor is, ha vannak gyerekek. Még jó, hogy a bolygók kreativitást mutatnak...

Szingli: Most magaddal kellene foglalkoznod. Az utóbbi időben túl sokat figyeltél arra, hogy mások mit csinálnak. Végre arra kellene fókuszálnod, hogy neked mire van szükséged. Természetes, hogy törődsz a másik fél igényeivel, de hol vagy ebben te benne? Többször elkövetted már azt a hibát, hogy önmagadat a háttérbe szorítottad. Most te jössz...

OROSZLÁN:

Párkapcsolatban élő: Az idő előrehaladtával változik a kapcsolatotok. A bolygók fejlődést mutatnak, de ehhez tennetek kell. Szerdától egy derűsebb időszak indul el. Innentől könnyebb lesz visszatalálni ahhoz a vidám stílushoz, ami a kapcsolatotokat jellemezte korábban. Nem kell megkomolyodnotok. A humor és a játékosság adja a fűszert, ami afrodoziákumként működik.

Szingli: Van, aki érti, és szereti a humorodat, és van, aki nem. Utóbbi emberekkel ne erőltesd az ismerkedést! A savanyú pofák nincsenek jó hatással rád. Kérdés, hogy milyen hamar derül ki a különbség. Tőled függ, hogy mikor jössz rá erre. Maradj vidám! Az égi folyamatok szerint szerdától sokkal derűsebben látod magadat, a másikat és az egész felállást.

SZŰZ:

Párkapcsolatban élő: A hétvégék gyorsan elrepülnek, de csak ti tölthetitek meg élményekkel. Ezek után könnyebb elviselni a ködöt, a szürkeséget. A novembert sokan szidják. Pedig milyen meghitt lehet ilyenkor gőzölgő tea mellett beszélgetni, társasozni, filmet nézni. Közben a család is igényt tart rátok. Ennek sem kell lehangolónak lennie...

Szingli: A Jupiter szerint sok emberrel találkozol, beszélgetsz mostanában. Sokan, sokfélék. Ez egy izgalmas kihívás: sokan sokféle reakciót váltanak ki belőled. Keresd azoknak a közelségét, akik megmosolyogtatnak, sőt megnevettetnek! A humor a szex előszobája: rengeteg dolog kiderülhet. És ne görcsölj rá a társkeresésre! Ne feledd, hogy az izzadságszagú dolgok nem kellemesek!

Az összes jegy szerelmi horoszkópjáért kattints ide!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.