A TV2 sztárrealityje, a Farm VIP immáron a harmadik évadával tér vissza a képernyőre. Az idei versenyzők között ott találjuk a Jóban Rosszban egykori színésznőjét, Szorcsik Viktóriát is.

A Life.hu a műsor kapcsán beszélgetett a hírességgel, aki az utóbbi hetekben a magánéletéhez fűződő feltételezések miatt került a reflektorfénybe, ugyanis összeboronálták őt játékostársával, Szabó András „Csutival". Viki fontosnak tartotta, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba a pletykákkal kapcsolatban.

Szorcsik ViktóriaFotó: Polyák Attila - Origo

„Nem nagyon szoktam beszélni a magánéletemről, a rólam megjelenő hírek nagy része pedig az Instagram-oldalam alapján készült, úgy, hogy engem senki sem hívott fel előtte, hogy mégis mondjak már valamit.

Tényként kezeltek dolgokat, és nem tudok azzal mit kezdeni, ha félreértelmezik a posztjaimat. Eleinte zavart, de már nem érzem úgy, hogy magyarázkodnom kellene. A barátaim, a családom pontosan tudja, mi az igazság, hogy mi áll egy-egy fotó vagy poszt mögött, és ennyi elég – fejtette ki a színésznő.