A sivatagban talált rá a szerelem Gal Gadotra: a csodanő civil párt választott, és nem ő az egyetlen

civil párkapcsolat sztárok magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hírességek többsége hasonszőrű párt talál magának, vagyis olyan embert, aki szintén rivaldafényben éli az életét. Ez nem meglepő, hiszen többségében ilyen emberek között mozognak a filmforgatásokon, fotózásokon vagy a vörös szőnyeges eseményeken. De ahogy mindenhol, köztük is akadnak kivételek, akik a lelki társukat nem egy „szintén zenészben", hanem egy olyan emberben találták meg, akinek semmi köze a show-biznisz világához. Íme azok a sztárok, akik hétköznapi emberekbe szerettek bele.

Amy Schumer és Chris Fischer
Az amerikai humorista, író, színésznő és producer sokáig erősítette a szinglik táborát, mígnem rámosolygott a szerencse. Szerelmének megtalálását a személyi asszisztensének köszönheti, a lány bemutatta ugyanis testvérének, a massachusettsi Martha's Vineyardban élő farmernek és szakácsnak, Chris Fischernek. Amy és Chris között szinte azonnal lángra lobbant a szerelem, 2018-ban pedig össze is házasodtak egy igazán rendhagyó lánykérés után. A férfi az ágyban kérte meg a színésznő kezét, akinek akkor épp füldugók voltak a füleiben és az éjszakai maszkja is rajta volt. A körülmények azonban nem számítottak, Amy igent mondott, és néhány nap múlva SMS-ben értesítette a barátait arról, hogy férjhez megy. 2019-ben született meg a kisfiuk, Gene David Fischer.

Amy Schumer és Chris Fischer Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Emma Mcintyre

Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith
Pierce Brosnan 2001-ben vette el második feleségét, Keely Shaye Smith-t, akivel azóta is boldog kapcsolatban élnek. Két közös gyerekük született. A pár 1994-ben találkozott egymással Mexikóban, akkoriban Keely újságírással foglalkozott. Ted Danson színésszel készített volna interjút egy partin, a férfi azonban nem ért rá, de szerencsére Pierce is ott volt azon a bulin, így Keely nem maradt társaság nélkül. Ezzel a szerencsétlen véletlennel indult a 28 éve tartó szerelmük, aminek lángja azóta sem hunyt ki.

Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith Forrás: Mike Marsland/WireImage/2018 Mike Marsland/Mike Marsland

Patrick Dempsey és Jillian Fink
A pár 1994-ben találkozott, méghozzá a nő munkahelyén. Jillian Fink elismert fodrász és sminkes volt, Patrick Dempsey pedig rendszeresen járt a nő szalonjába. 1999-ben házasodtak össze, és három gyerekük született. A boldog házasságuk 2015-ben megtörni látszott, majdnem elváltak, Jillian még a válókeresetet is beadta, de végül úgy döntöttek, hogy dolgoznak a kapcsolatukon. „A házasságunk nem olyasmi volt, amit kész lettem volna elengedni" – mondta a színész 2016-ban. Párterápiára jártak, ami sikerrel zárult. "Jill és én úgy döntöttünk, hogy itt az ideje dolgozni a problémáinkon és fejlődni" – tette hozzá Patrick Dempsey.

Patrick Dempsey és Jillian Fink Forrás: Getty Images/FilmMagic/2017 Axelle/Bauer-Griffin/Axelle/Bauer-Griffin

Gal Gadot és Yaron Varsano
A színésznő és férje - aki ingatlanfejlesztéssel foglalkozik – 2006-ban ismerkedtek meg egymással az izraeli sivatagban, egy elvonuláson. "Az egész a jógáról, a csakrákról és az egészséges táplálkozásról szólt. Egyikünk sem találta ott a helyét, de megtaláltuk egymást" – árulta el Gal Gadot. A férfi már az elején tudta, hogy megtalálta a nagy Ő-t. "A második randinkon azt mondta, komolyan gondolja, és nem fog két évnél többet várni, hogy megkérje a kezem" - mesélte a színésznő. A férje be is tartotta a szavát, 2008-ban összeházasodtak. Három gyerekük született, az első kslányuk, Alma 2011-ben, a második, Maya 2017-ben, a harmadik gyerekük, Daniella pedig 2021-ben érkezett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.