Több kulisszatitok is napvilágot látott az Emily Párizsban című sorozat harmadik évadáról, többek között a sorozatban látható jelmezekről is.
Az Emily Párizsban című Netflix-sorozat új YouTube-videójában többek között a jelmeztervező, Marylin Fitoussi mesélt a harmadik évad kulisszatitkairól -szúrta ki a 24.
Ebben az évadban még nagyobb szabadságom volt, 14 ezer darabot halmoztunk fel. Azt hiszem, Lily Collinson 43 féle ruhát néztünk meg. Újdonságot kellett mutatnunk, feszegetni kellett a határokat. A vintage ruhákat kortárs darabokkal párosítottuk, ezek árasztják a párizsi hangulatot magukból
-mondta a jelmeztervező, aki szerint egy ilyen sorozatnál a megfelelő ruhák kiválasztása óriási kihívás, hiszen ezekkel a ruhákkal történeteket kell elmesélni, miközben mindenkiből megpróbálják kihozni a szépséget.

Az Emily Párizsban új évada december 21-én debütált a Netflixen, és már most lehet tudni, hogy lesz 4. évad is.