Kulcsár Edina: "A gyerekek visszakapták a boldog anyukájukat"

Forrás: Kulcsár Edina/Instagram -
G.w.M család szerelem Kulcsár Edina Kulcsár Edina gyermekei
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kulcsár Edina élete tavaly év elején mesés fordulatot vett: rátalált a szerelem, nyáron kiderült, hogy harmadik babájával várandós, és nemrég eljegyezte kedvese, G.w.M. 

Az egykori szépségkirálynő és influenszer a nyáron állt nyilvánosság elé, hogy megossza követőivel az örömhírt: állapotos. Edina a harmadik gyermekét várja, ám az érkező pici lesz az első közös babája mostani szerelmével, G.w.M-mel. Ahogyan azt többen is sejtették, a lánykérés sem váratott sokáig magára, tavaly decemberben a népszerű rapper feltette a nagy kérdést szerelmének, aki örömmel mondott igent.

Kulcsár Edina Forrás: Kulcsár Edina/Instagram

Bár sokan támogatják a szerelmeseket, akadnak bőven olyanok is, akik szerint nem lesz hosszú életű az influenszer és a rapper kapcsolata. Ez azonban nem ingatja meg a fiatal párt, napról napra erősebb a kettejük között létrejött szövetség.

A válásnak és az új szerelemnek köszönhetően nemcsak Edina, hanem a gyerekek életében is hatalmas változás állt be az elmúlt egy évben.

"A változásnak köszönhetően a gyerekek visszakapták a boldog anyukájukat, aki nem szomorú állandóan, hanem kiegyensúlyozott, és elegendő minőségi időt tud velük tölteni"

– árulta el a hot! magazinnak a kétgyermekes édesanya.

Arról, hogy mit szóltak Edina gyermekei a váláshoz és a kistesó érkezéséhez, a szerdai hot! magazinban olvashatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.