Újabb magyar énekesnő hagy fel a zenéléssel

boldogság civil élet zene visszavonulás Krizsán Lili énekesnő döntés karrier
A 2021-es Sztárban sztár leszek felfedezettje, Krizsán Lili úgy döntött, nem folytatja zenei karrierjét: helyette más hivatást választ, ami boldoggá teszi. 

Krizsán Lili a Sztárban sztár leszek! című műsortól várta, hogy énekesnőként befusson, és mindent meg is tett ezért, de anorexiája miatt nemegyszer kórházba került, és a felépülése érdekében visszaköltözött Siófokra, ahol civil állást vállalt. Amikor már úgy érezte, meggyógyult, újra zenei karrierjére összpontosított, ám most meglepő bejelntéssel állt elő: úgy döntött, hogy nem folytatja énekesi pályáját.

Indoklásként elmondta, hogy már nem adja neki azt a zene, mint korábban, nem érzi, hogy boldoggá tenné egykor választott hivatása.

"Néha van, hogy valamit annyira a magunkénak érzünk, hogy azt hisszük, ha nem lenne, értelmetlen lenne az életünk. Aztán egyszer csak valami megváltozik. Már nem okoz örömet, ami a mindent jelentette... nem adja meg azt a fajta boldogságot, nyugalmat, jó érzést, amit anno megadott. Nálam ez a zene és a média..." - írta Facebook-posztjában Lili.

A bejegyzésben arról is ír, hogy nem hirtelen döntésről van szó: alaposan megrágta a dolgot, mielőtt így határozott.

"Hosszas, nehéz elmélkedés után odajutottam, hogy az első a boldogságom..., és hogy legyen egy stabil,sikeres életem... Ezek az évek mindenről szóltak, csak erről nem... Az utóbbi időben csak elvett tőlem ez az egész... Szívem - lelkem benne volt minden egyes projektben.. Éjjel-nappal, esőben, szélben, fagyban csináltam és csináltam .. minden időm, energiám, pénzem, kapcsolatom, az egészségem (...) , rááldoztam a zenére..., DE elkezdtem azt érezni, hogy elveszett a boldogságérzés.. már nem azt adja, amit adott nekem..nem "megnyugvás" vagy öröm, hanem sokkal inkább szorongás, megfelelési kényszer, csalódottság és bizonytalanság...(utóbbiakból egyik sem segít hozzá ahhoz, ami a fentebb említettekben szerepel..)" írja a fiatal énekesnő, aki annak idején a Sztárban sztár leszek! felfedezettjeként a márciusban visszavonulását bejelentő Tóth Andi Néztek című dalát is elénekelte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.