alultápláltság Kelemen Anna egészség anorexia fogyókúra Édes Élet playmate
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mihamarabb és minél vékonyabbra szeretne fogyni Kelemen Anna. Az egykori playmate-et az sem érdekli, ha ez az egészségét is veszélyezteti. 

Az Édes Élet szereplője még öt kilót szeretne leadni, ám úgy, ahogyan azt ő jónak tartja, a táplálkozási szakemberek tanácsai pedig egyáltalán nem érdeklik.

Forrás: Kelemen Anna/Facebook

"Hetek óta alig eszem. Néha ugyan rámtör egy-egy evésroham, de utána még mérgesebb vagyok magamra. Naponta háromszor állok mérlegre, és persze soha nem vagyok elégedett. Ilyenkor elhatározom, hogy még kevesebbet eszem, pedig szinte már csak folyadékot, fogyókúrás tablettákat és némi salátát veszek magamhoz" - mondta el a Bestnek Anna, és hozzátette, már érzékeli az alultápláltság fizikai jeleit, de nem foglalkozik vele.

"Ha nagyon vékony szeretnék lenni, hát nem eszem" - szögezte le.

Schobert Norbi berágotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20140518-schobert-norbi-a-facebookjan-posztolta-hogy-kiborult.htmlA életmódszakember a kistarcsai fellépése előtt húzta fel magát, majd ezt Facebookján osztotta meg. Ez Zsír!OrigoTökéletes popsit villantott Tolvai Renihttp://www.life.hu/ez-zsir/20140510-az-eurovizios-dalfesztival-dontose-kallay-saunders-andras-parja-tolvai-renata-tokeletes-popsit.htmlA saját bevallása szerint gyerekkorától kezdve súlyproblémákkal küszködő Tolvai Reninek most nincs miért panaszkodnia. Meg is mutatta magát, nem is akárhogyan.Ez Zsír!OrigoSarka Kata nekivetkőzötthttp://www.life.hu/ez-zsir/20140510-sarka-kata-hajdu-peter-felesege-bikiniben-pozolt.htmlBikinis fotójával kívánt oldala követőinek péntek este jó éjszakát Sarka Kata.Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.