Meglepő tények! 10 étel, amit tilos hűtőben tartani

2015.05.23. 08:00

Az általános vélekedés szerint az az étel, amit hűtőbe teszünk, sokkal tovább friss marad. Ez azonban nem mindig van így. Sőt, egyenesen rosszat is tehetünk azzal, ha egy-egy élelmiszert a hűtőben tárolunk.

Kenyér

Sokan úgy véli, hogy pár nappal meghosszabbítható a kenyér szavatosság, ha hűtőbe tesszük. Pedig az állandó párás környezet miatt gyorsabban penészesedik. Már egy-két napos hűtős tárolás után is megváltozik a kenyér íze és textúrája. Ha sok kenyerünk maradt, inkább a mélyhűtőt válasszuk, ott nem érheti baj. Akár szeleteljük le előtte, így kisebb adagokban vehetjük majd elő.

Forrás: Ács Bori

Banán

A banánt sokkal jobb, ha hűtő helyett szobahőmérsékleten tartjuk, ugyanis a hűtős tárolástól a gyümölcs héja hamarabb megbarnul, ami felgyorsítja az egész érési folyamatot.

Olívaolaj

Az olívaolaj megdermed a hűtőben, így amikor használni szeretnénk, nehezen fog menni. Szobahőmérsékleten néhány óra alatt újra szép folyékony állagúvá válik. De kinek van ennyi ideje? Az olívaolaj szobahőmérsékleten sem avasodik meg a feltüntetett lejárati dátum előtt.

Forrás: Thinkstock

 

Krumpli

A hideg a krumpliban lévő keményítőt cukorrá változtatja, ez pedig a zöldség ízét és állagát is nagyban befolyásolja. Ha finom krumplit szeretnénk enni, tartsuk inkább száraz és hűvös helyen, és semmiképpen ne zárjuk be műanyag zacskóba, mert attól rohadásnak indul. Ez egyébként minden zöldségre és gyümölcsre igaz.

Méz

A mézet felesleges hűtőbe tenni, hiszen a méz cukrokat tartalmaz, amit nem kell ilyen módon tartósítani. Ráadásul az a gyönyörű, folyékony, tiszta méz kikristályosodik a hidegtől, ami az állagának egyáltalán nem tesz jót.

Forrás: Thinkstock

Hagyma

A krumplihoz hasonlóan a száraz, hűvös hely az ideális tárolási forma a hagyma számára is. A hűtőben csak megpuhulnak, majd bepenészesednek. A fokhagyma sem szereti a hűtést: gumiszerű lesz, majd szintén megadja magát a penésznek.

Lekvár

ahogy a mézet, a lekvárt is felesleges hűtőbe tenni, hiszen a gyümölcsben található és persze a hozzáadott cukor is kiváló tartósítószer. Így néhány hónapig a felbontás után is eláll szobahőmérsékleten.

Paradicsom

Paradicsomból érdemes annyit venni, amennyit néhány nap alatt elfogyasztunk, ugyanis a hűtős tartósításnak több hátránya van mint előnye. A zöldség elveszti a zamatát, hiszen a hideg megállítja az érési folyamatot, ami a zamatát adja. Sőt, a paradicsom húsa kásássá is válik. Úgyhogy ha igazán finom paradicsomra vágyunk, kerüljük a hűtést!

Forrás: Thinkstock

Fűszernövények

A fűszernövényeket semmi értelme hűtőbe tenni: nagyon gyorsan elfonnyadnak. Inkább tegyük be egy pohár vízbe, ahogy egy virágcsokorral tennénk.

Vaj

A margarint nem érdemes hosszabb időre kivenni a hűtőből, de a vajat, különösen a jó minőségű vajat érdemes szobahőmérsékleten tartani, a pasztörizált termékeknek ugyanis nem lesz néhány napig. Az íze és az állaga azonban sokkal jobb lesz: kenhető és igazán ízes vaj lesz belőle.

 

olívaolajbanánhagymaparadicsomkrumplivajfűszernövénylekvármeglepőkenyérméz