Egy szál fecskealsóban mutatta meg magát Gesztesi Károly - Fotó

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
fogyás sorozat meztelen Gesztesi Károly fecske
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már egy szál fecskealsóban is meg meri mutatni testét Gesztesi Károly, aki az utóbbi hetekben 100 kiló alá fogyott.

Mint arról korábban már beszámoltunk, új életet kezdett Gesztesi Károly. A színész egy nehéz évet tudhat maga mögött, de szerencsére sikerült összeszednie magát, hamarosan egy új sorozat főszereplője lesz, napi három órát edz és az orvosai szerint is kitűnő egészségnek örvend. A rengeteg testmozgásnak meg is lett az eredménye, száz kiló alá fogyott, egyedül a térdét kell kímélnie, pár évvel ezelőtt ugyanis megműtötték.

Először a jobb, aztán a bal térdszalagom szakadt el. Ezeket 4-5 évente át kell tisztítani, különben pokoli fájdalmakkal élnék. A professzor mindig mondta, hogy ne súlyzózzak lábra, inkább biciklizzek vagy gyalogoljak helyette. Túrázni lehet hegyre fel, hiszen annál jobban erősödik a térd. Azt sem először kérte, hogy fogyjak le száz kiló alá, de ezúttal valóban igyekszem megszabadulni a hájtól és csak izmot felszedni. Most eldöntöttem, hogy a rehabilitációm egy életen át kitart, olyan nincs, hogy nem edzek keményen" – árulta el a hot! magazinnak Gesztesi Károly, aki az eredményt is büszkén mutatta meg, egy szál fecskealsóban pózol az újság lapjain.

Gesztesi Károly alaposan lefogyott Forrás: hot! magazin

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.