Bolti helyett készítsd el otthon: tortillalap

Forrás: Shutterstock -
recept házi készítésű tortilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A boltban kapható feldolgozott élelmiszerek egy részében rendkívül magas a rejtett cukor- és sótartalom, másik felük meg tele van adalékanyagokkal. Leggyakrabban pedig találkozik a kettő. Nem kell, és nem is biztos, hogy minden ilyen élelmiszert ki tudunk iktatni a háztartásból, de amit lehet, érdemes inkább otthon elkészíteni.

A tortilla rendkívül egyszerűen elkészíthető étel, ráadásul felhasználási lehetőségei végtelenek. Akár szendvics helyett is ehetjük, egy jó görög salátát is bele lehet tekerni, de tojásos tekercset, mexikói stílusú fogást is lehet vele készíteni babpürével és grillezett zöldségekkel.

A tortillához mindössze négy darab összetevőre van szükség, ez pedig a liszt, a víz, a só és az olaj. Ehhez képest a bolti verzió ezen kívül stabilizátorokat, térfogatnövelő, tartósító- és emulgeáló szereket tartalmaz, nem beszélve arról, hogy ezekhez is pálmaolajat használnak, aminek a kártékonysága a műanyagéval vetekszik. Ez a legolcsóbb olaj, rendkívül széles a felhasználási köre, minden csipszben, csokiban, kekszben ez van, holott nagyon kevés területen terem meg, ott viszont minden esőerdőt kiirtanak miatta. Száz szónak is egy a vége, nemcsak, hogy egészségesebb és finomabb a házi készítésű tortilla, de a bolygóval is jót tehetsz.

A tortilla rendkívül egyszerűen elkészíthető étel, ráadásul felhasználási lehetőségei végtelenek Forrás: Shutterstock

Elkészítése:

  • 30 dkg liszt (lehet klasszikus fehér, de teljes kiőrlésű vagy tönköly is)
  • 2 csapott kk. só
  • 3 ek. olaj
  • 1,5 dl meleg víz

A lisztben először keverd el a sót, majd mehet bele az olaj és a meleg víz. A víz mennyisége változhat attól függően, hogy milyen lisztet használsz. Éppen ezért lassan adagold hozzá a vizet, közben dolgozd el a kezeddel, így érezni fogod, hogy mennyi kell. Dolgozd össze a tésztát úgy, hogy ne legyen túl kemény. Fedd le a tésztát, és hagyd fél órát pihenni. Ezután attól függően oszd el a tésztát, hogy mekkora méretű lapokat szeretnél készíteni. Lehetnek 50-60 g-os adagok. Alaposan alálisztezett gyúródeszkán nyújtsd ki őket szép kerekre. Érdemes közben egy teflont is melegíteni, így ahogy készen van egy tésztalap, mehet is a tűzre. Nagyon rövid idő alatt elkészül, nagyjából fél-fél perc kell neki mindkét oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.