vágódeszka higiénia kosz tisztaság mosgatószivacs wc konyha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Méltánytalanul vélik a háztartások legpiszkosabb tárgyának a vécéülőkét az emberek, hiszen annál sokkal szennyezettebb eszközök is akadnak, ráadásul a konyhában - állítják amerikai kutatók.

Nem ez az első eset, hogy kiderül, a vécé tisztább, mint gondolnánk - az Arizonai Egyetem mikrobiológusai azonban most ismét megerősítették ezt. Mindenekelőtt - ürülékben tenyésző - E.coli és staphylococcus baktériumokat kerestek, és vizsgálataik szerint még átlagosan tíz baktérium sincs négyzetcentiméterenként a vécéülőkéken, amelyek ez alapján a legtisztább tárgyak közé tartoznak. A hagymavágásra, zöldségaprításra, hússzeletelésre is használatos deszkákon ennél kétszázszor több található ezekből a baktériumokból.
Az eredmények alapján jobbnak tűnhet, ha a vécédeszkán szeletelünk zöldséget. A BBC erre irányuló kérdésére azonban Chuck Gerba, a vizsgálat vezetője úgy felelt: biztonságosabbnak tűnik, mégsem javasolja. "Inkább többet tisztogassuk a konyhai vágódeszkát, mint eddig tettük. A vécé ugyanis azért lehet tisztább, mert mindenki attól tart a leginkább, és különösen ügyel a higiéniájára" - mondta a mikrobiológus.

Thinkstock
Thinkstock

A legpiszkosabb háztartási tárgyak között az első helyet azonban nem a hagymavágódeszka szerezte meg, hanem a mosogatószivacs és a konyharuha. Az előbbin 200.000-szer, az utóbbin 20.000-szer annyi baktériumot találtak, mint a vécéülőkén.
Más kutatók teljesen hasonló eredményekre jutottak, így például John Oxford, a Londoni Egyetem virológusa is, aki nemrégiben 9 országra kiterjedő összehasonlítást végzett. "Mindig és mindenütt a konyhai szivacs messze a legkoszosabb" - idézte őt a BBC.
A vizsgált országok közül Szaúd-Arábia hűtőszekrényei voltak a legpiszkosabbak, csak 5 százalékuk volt kellően tiszta. Mindennek ellenére bejött a papírforma: India és Malajzia háztartásai bizonyultak a legkoszosabbnak, a legtisztábbnak pedig a kanadaiak.
Oxford felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyáruházak bevásárlókocsijainak fogantyúi is igencsak szennyezettek, és hogy sok ember bevásárlószatyrában több baktérium tenyészik, mint a nadrágjában, mert az utóbbit legalább mossa.
A szingapúri székhelyű WC Világszervezet (World Toilet Organisation) november tizenkilencedikét világnappá nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet arra: a világ számos pontján még mindig millióknak nincs lehetőségük arra, hogy higiénikus körülmények között végezzék a dolgukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.