Így él most a kislány, aki 12 évesen szülte meg első gyermekét: Tressa Middleton története 20 éve sokkolta a világot

igaz történet kiskorú anyaság szülés
Tressa Middleton 2006-ban került a lapok címlapjára világszerte, amikor 12 évesen megszülte első gyermekét. A kislányt, akit Annie-ként emlegettek akkor, örökbe fogadták, Tressa pedig hosszú éveken át próbálta feldolgozni mindazt, ami vele történt.

Tressa Middleton most 32 éves, négy gyermeket nevel, mégis azt mondja, sokkal idősebbnek érzi magát a koránál. A legkisebb gyermeke, Keiren januárban született, három lánya pedig nyolc-, négy- és kétévesek. A mindennapjai álmatlan éjszakákról, úszásoktatásról, a játékokról szólnak – mint minden más édesanyának is. Csakhogy Tressának a múltja miatt az anyaság valami egészen mást jelent.

Tressa Middleton 12 éves korában, első gyermekével.
Tressa Middleton 12 éves korában, első gyermekével. 
Forrás: Northfoto

Tressa Middleton megrázó története

A nyilvánosság sokáig úgy tudta, hogy Tressa Middleton 11 évesen, egy buli után esett teherbe. Később azonban kiderült, hogy a valóság ennél jóval súlyosabb volt: gyerekkora óta bántalmazta Jason, a nála öt évvel idősebb testvére. A DNS-vizsgálat igazolta, hogy a fiú volt Annie apja. Jasont 2009-ben négy év börtönre ítélték. Tressa gyerekkora szegénységben, erőszak, alkohol- és drogproblémákkal telt. Később ő maga is függő lett, párjával, Darren Younggal bolti lopásokból próbálták fenntartani magukat. Ma már így beszél erről az időszakról: „Meglepő, hogy nem haltunk meg.” Azt is mondja, inkább meghalna, mint hogy visszatérjen ahhoz az életmódhoz. 

A fordulat 2016-ban jött el, amikor kiderült, hogy várandós Arihannával. Tressa akkor végleg letette a drogokat. „Mindig is csak anya akartam lenni” – mondta. Azt is tudta, hogy nem adhat okot a hatóságoknak arra, hogy megint elvegyenek tőle egy gyermeket. A múltját azonban nem tudja teljesen maga mögött hagyni. Azt mondja, mindent megtesz azért, hogy az, ami vele és a családjában történt, soha ne ismétlődhessen meg az ő otthonában.

Annie-ről sem feledkezett meg. Megőrizte a kislány régi ruháit és holmijait, és bár tudja, hogy az örökbe fogadott lánya jó családban nőtt fel, számára mindig az első kisbabája marad. „Még mindig szeretem. Állandóan rá gondolok” – mondta.

Tressa több gyermeket már nem szeretne: Keiren születése után sterilizálást kért. Most azt tervezi, hogy drogfüggőkkel foglalkozik, kitanul tanácsadónak. A legfontosabb célja azonban az, hogy a gyerekei egészen más életet tapasztaljanak, mint amilyen neki jutott. 

A Tressáról készült friss képeket itt nézhetitek meg

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.