Megbántam a házasságot és a gyereket - pasiszemmel

Szia, Marco!

Én csak a gyerekek és a szex miatt vagyok a férjemmel. A férjem nem a barátom, nem utálom, nem haragszom rá, de nem is kötődöm hozzá, nem tudok mit kezdeni vele. Sajnálom, hogy becsapom, "kihasználom", mert ő szeret engem. A gyerekeim és a férjem iránt felelősséget érzek, de nem élvezem a velük töltött időt. Úgy érzem, csak a munka van velük, és nem találok bennük túl sok örömöt. Sajnos ez nem egy hullámvölgy vagy kiborulás, hanem tartós "állapot" a részemről. Nem így terveztem az életet, egyszerűen csak így alakult, de már megbántam az egész házasságot és a gyerekeket. A gyerekekhez "kényelmesebb" és "biztonságosabb", ha van apa is. Különben egyedül a gyerekekkel nem sok esélyem lenne, hogy találjak egy társat, szerető nem akarok lenni. Szerelmes is nagyon nehezen leszek. A gyerekeimet nem hagyhatom el, túl kicsik. Nem szeretek otthon lenni. Egyedül sokkal jobb lenne nekem. Nem tudok megoldást erre a helyzetre. Ha férfi lennék, elhagynám őket, de anya nélkül nagyon rossz felnőni, és a társadalom szemében is egy sorozatgyilkoshoz hasonló megítélésem lenne. Elkeseredtem, de nem küzdök depresszióval. Ha nem kell velük lennem, jól elvagyok. Nekem olyan az otthon, mint másnak a munkahelye, ahová utál járni, csak ott könnyebb felmondani...

Üdv: Heléna

Heléna!

Kimondtad. Tökéletes. Élvezem a nyers beszámolód. Felemelő, hogy nem hazug. A többség úgyis hallgat, nem szólna soha. Inkább hordozza magában a szennyet büszkén, emelt fejjel, mosolyogva. Közben az agyát és a gyomrát feszíti a szenvedés. Pillanatokra, órákra, napokra, néha örökre. Testet és lelket bénító szorongás ez. Az elég, a nem kell, a nem ezt kívántam, nem erről álmodtam, nem így akartam szorongása. Lehazudott életekké válik a gyötrelem. Szeretőkkel vagy szeretők nélkül. Tök mindegy. Elfojtott, elnyomott, eltűrt kételyek nyomnak. S végül felzabálja a hazugság a becsületet. Kussol mindenki. Mert megszólják, kinézik, kiutálják azt, aki bevallja: nem megy. Szörcsög a reménytelenség. De te színt vallasz Heléna. Bátor vagy. És mindentől félsz. Rettegsz a magánytól, amire vágysz, a lét érthető bizonytalanságától, az ösztöneidtől, az erkölcstől, önmagadtól és másoktól. Nem lehet így, felesleges elmatatnod az életet. Hajítsd ki a parát, és tedd a dolgod! Nem szereted a férjed? Nem baj, hagyd el! Ne hivatkozz a társadalomra meg az apa nélkül felnőtt gyermeki lélekre, a társkeresés nehézségeire, felmondásra, semmire. Lépj le! Mert ha megragadsz a hitvesi ágyban, csak azt remélheted, hogy az ásó, a kapa meg a nagyharang a sufniban marad. Persze ki lehet bírni a gyávaságot. A társas magány szeretett vendég errefelé. Az ágy közös, a párna nem (Pilinszky mondja). Ennyi marad akkor. A gyerek az más kérdés. Nem dilemmázhatsz hülyeségen. Megszülted, befogadtad, neveled, szüksége van rád. Nem szereted? Szar. De kit érdekel? Az ember nem azt szereti, akit kell, hanem, akit tud (ezt meg Móra mondja). És nem úgy szeretünk, ahogy tudunk, hanem azt szeretjük, akit tudunk (ezt én mondom). A gyerek viszont nem (csak) szeretet kérdése. Felelősségi ügy. Felelős vagy érte, és kész. Ezt tudod jól. A férjnek felmondhatsz, akár a munkahelyen - bár nem lesz végkielégítés -, a gyereknek nem. Heléna. Kimondtad a szót. Jó. Most megtennél bármit, de nem tennél semmit. Rendben. Otthagynád a léted, és ápolnád a jövőd. Legyen! Körbe-körbe járkálsz... Hm. Szédülni fogsz. Szerintem.

Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, kérdezd Franco Marcót, aki kendőzetlen véleményével téged is felhomályosít.
Marcótól itt kérdezhetsz!
Marcóról még többet megtudhatsz itt!
Barátkozz Marcóval a Facebookon is!
Légy Marco ismerőse az Iwiwen is!