A nevetés ösztön - a sírás tanulás eredménye

A holland Max Planck Kutatóintézet nyelvészetpszichológiai részlegén Disa Sauter vezetésével zajlott kutatás eredményei szerint, amikor egy jó viccen nevetünk, vagy megcsiklandoznak minket, akkor ösztönösen cselekszünk. Ezzel szemben viszont a sírás, illetve a szomorúság kifejezése olyan képesség, amelyet másoktól tanulunk el életünk során. A kutatók szerint csupán a megkönnyebbülés és a nevetés hangjelzései ösztönösek, a többi érzelemhez társított hangos jelzéseink tanultak.

A meghökkentő konklúzióhoz vezető vizsgálatok során nyolc-nyolc siket és nem halláskárosult személyt kértek meg arra, hogy a kilenc alapvető érzelmi megnyilvánulást fejezzék ki csupán hangjelzésekkel, szavak használata nélkül, köztük a félelem, a megkönnyebbülés, a harag, a kicsattanó öröm, a győzelem, az undorodás és a szomorúság hangjelzéseit. Ezt követően egy 25 fős társaság előtt lejátszották az előbbiekről készült hangfelvételeket, és arra kérték őket, párosítsák a megnyilvánulásokat érzelmekkel.

A siketek által kiadott hangok csupán két esetben voltak egyértelműen beazonosíthatók: a nevetés és a megkönnyebbült sóhaj esetében. A halló emberektől származó hangok azonosításával nem volt probléma, a siketek esetében viszont még a rémült sikoly is csak kérdésesen volt beazonosítható.

Disa Sauter, a New Scientistnek nyiltkozva a kísérletekről azt emelte ki, hogy munkájuk nyomán megállapítható: az érzelmeket kifejező hangok nagyrésze esetében a mások által, hasonló esetekben kiadott hangok hallás utáni elsajátítása kiemelt jelentőségű. A holland szakemberek úgy vélik, a nevetés és a mosoly olyan fontos kommunikációs jelekként alakultak ki, amelyek elősegítették az empátia kialakítását másokban, és elkerülhetővé tették a konfliktusokat.