Farfekvéses babát hozott a világra az utcán szülő kismama

farfekvéses szülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kismama már későn indult el vasárnap reggel a vasútállomásra, hogy telefonáljon - nem jutott messzire. Így a mentősök instrukciói alapján egy férfi segített neki világra hozni a hatodik gyermekét.

Az utcán szülte meg gyermekét egy nő vasárnap Budán. A hatodik gyerekével várandós asszony reggel fél hétkor érezte, hogy beindult a szülés, ezért gyalog elindult a vasútállomásra, ahonnan mentőt szeretett volna hívni. Azonban csak háromszáz méterre jutott, majd az első házba becsöngetett, ahol égtek a fények, és egy férfi kihívta a mentőket.

iStockPhoto
iStockPhoto

Hiesz Péter elmondása szerint megijedni sem volt ideje, ugyanis mire felhívta a mentőket, már a válláig kint volt a kisbaba. A mentősök tanácsokkal látták el az 52 éves nyugdíjas meteorológust, például, hogy ne húzza a babát, hanem csak tartsa. A baba ugyan farfekvéses is volt, mégsem történt semmi baj. Felsírni viszont a hideg ellenére is csak egy kis paskolás után tudott az újszülött. Végül mire a mentősök kiértek, már a férfi pulóverébe csavarva az anya hasán pihent a kisbaba. Az anyát és a koraszülött babát a Szent János Kórházba vitték, ahol az intenzív osztályra került. Állapota a körülményekhez képest stabil.

Nézd meg a Life Magazin riportját Hiesz Péterrel, aki világra segítette az újszülöttet!


http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wfPAmmHTF6IJ5pmw



Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.