"Tükör-baba" született: minden szerve az ellenkező oldalon fejlődött ki a kisfiúnak

rendellenesség kisfiú belső szervek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mivel szervei ellentétes oldalon fejlődtek ki, Kian Hillnek alig 50 százalék esélye volt a túlélésre. A kisfiú azonban nem adta fel a harcot, és a második születésnapját már otthon, családi körben ünnepelhette.

Tipp! Így még sosem láthattad házikedvencedet! Elképesztő fotók képgalériánkban!




Northfoto
Northfoto

A klinikai halál állapotából hozták vissza

A kis Kian esélyei nagyon rosszak voltak, és 24 órás ellátást igényelt. A szülők ezért elfogadták, hogy gyermeküket évekig haza sem vihetik. Így Kian végül élete első két évét - beleértve a karácsonyt is - a kórházban töltötte. Eközben pedig több tucat műtéten esett át, sőt volt, hogy Kian szíve leállt és az orvosok csak 30 perc után tudták újraéleszteni.
Mivel a légcsöve túlságosan szűk volt, elvégeztek rajta egy légcsőtágító operációt is, amit eddig csak 50 gyermeken végeztek a világon.

A második születésnapján engedték először haza

A műtéteknek köszönhetően két év után Kian állapota végül olyan sokat javult, hogy szülei végre pont a második születésnapjára hazavihették. A családnak azonban ezután sem lesz könnyű dolga, hiszen a kicsi jelenleg is orvosi gépekre és állandó ellátásra szorul. Natalie és férje ezért körülbelül 1800 dollárt költött otthonuk átalakítására és a szükséges orvosi eszközökre. Köztük arra a gépre, ami közvetlenül Kian gyomrába vezeti a különleges proteinturmixot, amivel a kicsit táplálják. "Mi csak Kian szárnyainak hívjuk az otthonunkat, azonban még mindig nem tudjuk, hogy mennyi ideig kell így, gépekre csatlakozva élnie. Ezt az idő dönti el" - tette hozzá Natalie.

Tipp! Nézegess elbűvölő képeket apró kiskutyákról! Katt ide!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.