VV Éva Való Világ 4 veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Éva kedvese teljesen kiakadt, amikor megtudta, hogy a lány hamarosan egy erotikus kiállításon fog dolgozni.

Tipp! Exkluzív képek Janicsák Veca Szuperkoncertjéről! Kattints a galériáért!






Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]


A Blikk úgy tudja, amióta Éva kijött a villából, Ádámnak nincs munkája, így nem csoda, ha nem nézi jó szemmel, hogy a lány naponta fellépésekre jár. "Persze tudom, hogy Éva is nekiment már Ádámnak, de az biztos, ez a pasi most csúnyán megalázta a barátnőmet. Éva elmondta, hogy Ádám leöntötte vízzel, majd őrjöngve tombolt a lakásban, ahol minden ruhát széthajigált, miközben üvöltözött. Amilyen állapotban volt a barátnőm, talán még ennél több is történhetett, csak remélni tudom, hogy nem" - tette hozzá a barátnő.

Éva a történtek után szűkszavúan vallott a Blikknek: "Nem szeretnék erről beszélni. Hiszen Ádámmal együtt éltünk majd' három évet, de tény, hogy már nem bírom tovább a beteges féltékenykedését. Ráadásul többször kijelentette, hogy sz...rnak tart. Ádám este elment tőlem. Azt hiszem, ideje, hogy befejezzük" - vallotta Éva, a férfi pedig a következőket mesélte: "Nem vagyok féltékeny, és szó sem volt semmiféle őrjöngésről." A fiú szerint ez utóbbi épp olyan veszekedés volt, ami minden átlagos párnál megtörténik.

Tipp! Szakmát váltott a színész, mostantól hamburgert árul. Kattints a galériáért!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.