Vigyázz, mit nézel! A filmek irányítják a testedet

horror film romantikus vígjáték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A filmek fizikai és érzelmi változásokat okozhatnak a nézőkben, tehát amikor választunk, hagyjuk, hogy a testünk irányítson!

Tipp! Ők lesznek a következő megasztárok? Nézd meg képgalériánkat!







Thinkstock
Thinkstock

Vígjátékok

A nevetés eltávolít bennünket problémáinktól, egyes kutatások szerint még az immunrendszerünket is erősíti, és a stresszhormonok szintjét is csökkenti. A Maryland Egyetem kutatásából pedig az derül ki, hogy nevetéskor a vérerek kitágulnak, ami fokozza a vérátáramlást, ez pedig a vérnyomás olyan mértékű csökkenését eredményezi, amit testedzéssel lehet elérni. A maximális szívvédő hatás elérése érdekében olyan vígjátékot érdemes választani, ami garantált 15 perc kacagást biztosít.

Horrorfilmek

Általában azok szeretik az ilyen filmeket, akik az ejtőernyőzéshez, a sziklamászáshoz vagy más extrém sportokhoz is vonzódnak. Wolz szerint ők valahogy attól érzik igazán azt, hogy élnek, hogy a halál szélén táncolnak.

A horrorfilmek fizikai hatást is gyakorolnak a testünkre. Dr. George Bakris szakértő szerint a nagyon intenzív filmek megnövelik a pulzust, ha pedig valaki szívkoszorúér-betegségben szenved, fokozza a mellkasi fájdalmat és a vérnyomást. Azt is érdemes tudni, hogy egy horrorfilm megnézése az adrenalin és a kortizol szintjét is megemelheti, ami előhívhat korábbi traumás élményeket. Ha tehát van valami olyan élményünk, amit nem szeretnénk előhozni, várjunk a horrorfilmnézéssel addig, amíg készen állunk az ilyenfajta megpróbáltatásra.

Thinkstock
Thinkstock

3D-s filmek

Érdemes észben tartani, hogy az ilyen filmek szédülést, fejfájást és hányingert is okozhatnak, mert a térérzékelés miatt úgy érezzük, mintha valóban a szereplőkkel együtt mozognánk. Ha kimegyünk a moziból, ezek az érzések perceken belül elmúlnak. Ezek az ideiglenes egyensúlyzavarok azonban valamilyen alap látási rendellenességet is jelezhetnek. Ilyen esetben érdemes szemorvoshoz fordulni, és kivizsgáltatni az állapotot.

Romantikus filmek

A romantikus filmek és a vígjátékok abban hasonlítanak, hogy segítenek megbirkózni a külső problémákkal. Míg azonban a vígjátékok bizonyítottan csökkentik a stresszhormonszintet, a vérnyomást stb., addig a romantikus filmek csupán néhány óra felszabadulást adnak a való életből. Wolz szerint a szereplők hibáit humoros, felemelő és elnéző módon mutatják be, ami azt eredményezi, hogy a néző másképp látja a saját problémáit. Ha tehát egy rövid időre el akarunk menekülni a való világból, nyugodtan válasszunk egy jó kis romantikus filmet!

Tipp! Így még sosem láthattad házikedvencedet! Elképesztő fotók képgalériánkban!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.