operáció mellrák daganat rák Sharon Osbourne
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyszer már legyőzte a rákot és nem akart semmiféle újabb kockázatot vállalni Sharon Osbourne. Épp ezért, amikor megtudta, hogy ismét fenyegeti szervezetét a halálos kór, inkább úgy döntött, hogy leoperáltatja a melleit.

Tíz éve kemény csatát folytatott a rák ellen Sharon Osbourne, aki akkor legyőzte a halálos kórt. Amikor azonban az orvosai újra gyanakodni kezdtek, hogy fenyegeti szervezetét a betegség, kemény döntést hozott: mindkét mellét leoperáltatta. "Nem tudtam és nem is akartam a rák árnyékában élni, ezért határoztam a dupla masztektómia mellett" - árulta el féltett titkát az X-Factor egykori mentora, akinek jó oka volt rá, hogy emellett az agresszív beavatkozás mellett döntött.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"Látni szeretném az unokámat, Pearlt felnőni. Amikor kiderült, hogy a szervezetemben megjelent a mellrákért felelős gén, már tudtam, hogy nincs más választásom, rá kell szánnom magam az operációra. Túl magas volt a betegség kialakulásának kockázata, úgyhogy azonnal cselekdetem, és nem bántam meg" - szögezte le Sharon. Nem ő az egyetlen, aki a ráktól való félelme miatt leoperáltatta a melleit. Egy színésznő mindkét egészséges mellét és petefészkét is eltávolíttatta, amikor megtudta, nagy az esélye annak, hogy a rák kialakuljon nála.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.