vírusfertőzés herpesz csecsemő nemi betegség vírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 27 éves brit Tom Greenhalgh két hétig nem találkozhatott kisfiával, Austinnal, mert a férfi ritka és súlyos herpeszfertőzése akár meg is ölhette volna újszülött gyermekét.

Mr. Greenhalgh érzékeny bőre és ekcémája miatt már eddig is sokat szenvedett életében, de mindez semmi volt ahhoz képest, amit a herpeszvírus miatt át kellett élnie. Amikor kisfiát hazahozták a kórházból, még semmi gond nem volt. Néhány órával később azonban fájdalmas kiütések jelentek meg a nyakán, amik hamar továbbterjedtek a mellkasára és az arcára. Először az ekcéma kezelésére szolgáló krémekkel próbálta enyhíteni a tüneteket, de a kiütések hamar kifakadtak és fájdalmas kelésekké alakultak.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A háziorvos először azt hitte, égési sérülttel van dolga, és újabb krémeket írt fel, amik azonban szintén nem hatottak, ezért a férfit végül a notthinghami Queen's Medical Centre-be kellett szállítani, ahol eczema herpeticumot, vagyis herpeszekcémát állapítottak meg nála. Az orvosok antibiotikumokat és vírusölőket adtak, és még a szemét is kennie kellett, mivel a kiütések akár vakságot is okozhatnak. Aznap már haza is engedték, de két hétig még nem tartózkodhatott egy légtérben kisfiával a fertőzésveszély miatt.

A férfi valószínűleg a szülés közbeni várakozás alatt az idegességtől vakarózni kezdett, és ez vezetett az amúgy is ekcémás bőr fertőződéséhez. "Valóságos rémálom volt. Két hétig egyáltalán nem is láthattam a kisfiamat" - nyilatkozta a büszke apuka, akinek arcáról és testéről végül nagyjából négy hónap alatt tűntek el a hegek.

A herpeszvírust egyébként rendkívül könnyen el lehet kapni, akár egy fertőzött ajtókilincsről is. A betegségnek ez a válfaja azonban csak abban az esetben alakul ki, ha a vírus egy, az ekcéma miatt sérült bőrfelülettel érintkezik. A tünetek egyébként egy hét elteltével a kis Austinnál is megjelentek, de az édesanya, Kerry résen volt, és az orvosok még azelőtt megkezdték a kezelést, hogy a kiütések teljesen kialakulhattak volna.

A csecsemő, aki belehalt egy herpeszes pusziba

A kéthónapos Kaiden McCormicknak nem volt olyan szerencséje, mint Tom Greenhalgh kisfiának. A csecsemő többszörös szervleállás következtében életét vesztette, miután herpeszvírussal fertőződött meg - édesapja nem tudta, hogy hordozza a vírust, és teljesen összeomlott, mikor kiderült, hogy egy puszin keresztül ő maga fertőzte meg a kisfiát.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Az újszülött kisfiú kéthetes korában váratlanul rosszul lett, nem fogadta el a tejet és a bőre kékessé vált. A szülők pánikba estek, mikor az orvosok közölték velük, hogy Kaident egy közönséges herpeszvírus fertőzte meg. Marrie-Claire és Carl először nem értették, hogyan fertőződhetett meg a kisfiuk. Mikor az orvos közölte velük, hogy valószínűleg az apa puszilta ösztönszerűen szájon a kisfiút, a férfi teljesen összeomlott. Kaiden összesen hat hetet töltött inkubátorban, de az orvosok sajnos nem tudták életben tartani a teljesen legyengült babát. Kaiden 2012. május 24-én bekövetkezett halálához vezető ajakherpeszt a herpeszvírus (HSV) okozta, mely az emberek többségének szervezetében jelen van, csak többnyire lappang. A vírus fizikai érintkezés, például csók, vagy éppen szoptatás útján terjedhet. Míg az emberek többsége mindenféle egészségügyi kockázat nélkül hordozhatja szervezetében a vírust, gyenge immunrendszerük miatt a csecsemők esetében, különösen hathetes kor alatt, akár halálos kimenetelű is lehet a fertőzés.

Amit a herpeszvírusról tudni érdemes

A herpeszvírus-fertőzés hazánk felnőtt lakosságának körülbelül kétharmadát érinti, de ez a szám az erőfeszítések ellenére évről évre romlik. A magas szám nem az aktív gyulladásos állapotban szenvedők arányát jelzi, hanem azt, hogy ilyen magas számban hordozza a lakosság a herpesz vírusát a szervezetében.

A herpesznek három változata ismert:

- herpes labialis (ez okozza az ajak gyulladását)
- herpes genitalis (a nemi szervek ellensége)
- herpes zoszter (ez a bárányhimlő vírusa, ez okozza a későbbiek folyamán esetlegesen fellépő övsömört)

Sokáig abban a hitben élhettünk, hogy a szervezetet egyszerre csak egy típusú herpeszvírus képes megtámadni, vagyis ha valaki megfertőződik a herpes labialisszal, az a későbbiek során védelmet élvez a nemi szerveket érintő más herpeszvírussal szemben. Ez megdőlt az orális szex elterjedésével, ugyanis a herpesz labialis vírusa az esetlegesen hámsérült nemi szervet is képes megfertőzni.

Korai hólyagok

Az első herpeszfertőzésen nagy valószínűséggel gyermekkorunkban esünk át, de sok esetben az igazán kellemetlen tünetekkel fellobbanó gyulladás csak évek múlva jelentkezik először.

Az immunrendszer állapota és a fellépő gyulladás között szoros az összefüggés, vagyis akkor tud igazán hatékonyan támadni a vírus, amikor az immunrendszer valamilyen ok miatt legyengül - ez lehet stressz is, akár egy nagy utazás miatti szorongás, párkapcsolati válság, gyerekkel kapcsolatos gondok vagy a munkahely elvesztése -, de néha egészen konkrét okra is vissza lehet vezetni a fellobbanást, például fertőzés, szájsérülés, fogászati beavatkozás.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A nagy vándor

A herpeszvírus a már megfertőződött embereknél befészkeli magát az idegdúcokba és amikor érzi, hogy gyengül az ellenállás, az idegrostokon keresztül visszavándorol a bőrbe és elsődleges tünetként égő, viszkető fájdalmat okoz. Ezt követően apró hólyagocskák bújnak elő, amelyek körül a bőr érzékennyé, gyulladt-pirossá válik. A következő szakasz a hólyagok kifakadásával jár, majd a hólyagok nedvedző hegekké alakulnak. Fontos tudni, hogy ez a szakasz a legveszélyesebb a fertőzés továbbadásának szempontjából, illetve ebben a szakaszban tudjuk a saját testünk más felületeit is megfertőzni. Az utolsó szakasz a hegesedés, ez a betegség folyamatának körülbelül a 3-4. napján indul meg. A heget nagy körültekintéssel kell óvni, mert a vékony bőr könnyen felszakad.

Herpesz-stop

A legelső tünete a herpeszvírus aktivitásának: az égő, viszkető, bizsergő érzés. Akik gyakorlottak ezen a területen, okosan azonnal észbe kapnak és elindítják a kezelést, és különböző, erre a célra ajánlott krémekkel kezelik, mert így könnyen megakadályozhatják a vírus szaporodását és ezáltal nem alakulnak ki még nagyobb hólyagok a szánkon. Ha tehát időben elcsípjük a herpeszt és megkezdjük a kezelését, nagy valószínűséggel nem fejlődik ki rendesen, így az egy kívülálló számára akár láthatatlan is maradhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.