Heti útravaló Müller Pétertől - 98. rész

Az ősi Kelet bölcsei azt mondják: lehet. Az ember lelkiállapotainak ura is lehet, nem csak áldozata. Mi már nem ismerjük ezt az ősi tudást. Utoljára akkor tapasztaltuk, amikor kiskorunkban, ha elestünk, beütöttük a térdünket, és bőgni kezdtünk, apánk csörgetni kezdte orrunk előtt a kulcscsomóját... "Jé - mondta -, jaj, de érdekes, gigling-galang!"... és elfelejtettünk sírni és zokogni. Bámultuk a kulcscsomót, és hallgattuk a csörgését.

Az ember ott van, ahol a figyelme. Ha a sebedre figyelsz: ott vagy. Ha a szomorúságodra: ott vagy. Ha valami nagy csalódás ért, veszteség vagy hűtlenség, figyelmed a csalódásnál időzik, és energiával táplálja az érzéseidet. Újra és újra ismétli magában, kiszínezve, és képzelettel tovább szőve az eredeti élményt. Sajnálod magad, siratod magad, s betölti egész lelkedet a szürke-lila düh és komorság és keserűség.

Az érzéseink nem önfenntartóak. Szükségünk van energiára. Tápanyagra. Éltető vérre. Figyelemre. Egész lényünket eluralhatja a rosszkedv - és észre sem vesszük, hogy ezt mi magunk tápláljuk. De egy hirtelen jó hír kiránthat a mocsárból.

Egy levél. Egy jó szó. Bár az utóbbi kevés hozzá, mert valójában szeretünk a rosszkedv mocsarában henteregni - van abban valami kéj is. Van bennünk egy öntudatlan, lomha víziló, aki nem szívesen mászik ki a napfényes partra. Ezért - figyeld meg - egy baráti jó szó, bölcs tanács, esetleg egy szeretetteli simogatás már-már kicsalna a rosszkedvedből, de visszahúz a mocsár.

Nem jó szenvedni. De néha szeretünk, mégis. Érzelmeink legyőzik az öntudatunkat. Főleg akkor, ha nem vagyunk önmagunk urai.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is! Cikkek, információk, nyereményjátékok, szavazások, horoszkópok és galériák. Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is, ha nem akarsz lemaradni semmiről!