"Knockout game" - akik unalomból ölnek

A játékos nincs tekintettel áldozata nemére, korára, állapotára. Mindegy, hogy nő, férfi, gyerek, vagy állapotos kismama kerül e az útjukba. A szabályok szerint egyetlen ütéssel kell földre küldeni az embert. Néha elölről, vagy oldalról csapják arcon, nyakon az illetőt, de sokszor hátulról, lesből támadnak, orvul, aljasul, ököllel. Az az ügyesebb, aki profibb módon üt. Aki nagyobbat, „gyilkosabbat", akinek áldozatát azonnal a földre sújtja a csapás, ha az eszméletét is elveszíti. Ezt azonban nem ellenőrzik le azonnal. Csak később, a neten. Mert a támadásokról sokszor a nem „aktív" játékosok felvételeket készítenek. Azokat feltöltik a netre, megosztják, dicsekednek a hőstettel. Lényeges eleme a játéknak a felvételek utóélete, a megosztások száma. Az ötperces hírnévre hajtanak, valamint arra, hogy még a rendőrség beavatkozása előtt minél több csapást mérhessenek az utca embereire.

Egy hajléktalan férfi már belehalt három tizenéves „játékába", egy másik esetben a megtámadott fél volt gyors, fegyvert rántott és több golyót belelőtt az egyik támadójába. A játék azonban egyre terjed, Európába is beszivárgott, sőt már arról is hírek keringenek a neten, hogy hazánkban is felütötte a fejét a „knockout game".

Miért teszik mindezt a fiatalok?

Nem haszonszerzés a cél, az áldozattól nem veszik el értékeit, nem rabolják ki. A motiváció a szórakozás, azért csinálják, mert unatkoznak. Az unalom mint hajtóerő más agresszív eseteknél is szóba került már, és ez akkor is rémületbe ejtő, ha elszigetelt esetekről van szó, ha nem ragadós a példa, akkor is.

A változatosság ereje

Ukrajnában 2007-ben három hét alatt gyilkolt meg 19 embert három fiatal fiú. Ők éjszaka indultak vadászni, és válogatás nélkül öltek. Nőket, férfiakat, öregeket, sőt egy 13 éves fiút is lemészároltak. Áldozataik nyakába - hátulról - dróthurkot vetettek, arcukat késsel szétkaszabolták, hogy nehezebben lehessen azonosítani a holttesteket. A gyilkos fiatalok mindegyike jó családba született. Egyikük felsőoktatásban tanult, de a másik kettő is szolid, csendes életet élt. Gyilkosságaik elkövetése során nem ittak, és nem használtak drogot sem. Tiszta aggyal követték el a brutális gyilkosságokat. Ahogy később egy helyi lap újságírója fogalmazott: „változatosabbá akarták tenni kisvárosi életüket." A fiatalok, ahogy a „kiütős játékosok" is, felvételeket készítettek a tettről, az áldozatokról. A vizsgálat során olyan felvételre is rábukkantak a rendőrök, ahol az áldozat percekig tartó, szörnyű haláltusáját rögzítették a gyilkosok. Állítólag ezeket a felvételeket a netre szánták, eleve az volt a cél, hogy a gyilkosságokkal szerezzenek hírnevet maguknak.

Az unalom ölni képes

Egy másik esetben (Kárpátalján, Ráton) egy 14 és egy 16 éves fiú unalomból vert halálra egy a közelükben lakó 22 éves értelmileg sérült fiatalembert. Olyan súlyos volt a bántalmazás, hogy a fiú mindkét veséje leszakadt. Ők is az unalmat nevezték meg motivációként. Azt is beismerték, hogy a gyilkosságot eltervezték, készültek a támadásra és nem kellett ürügy ahhoz, hogy halálra rugdossák a náluk gyengébb, védekezni képtelen fiatalembert.

„Egy nyári nap unalmának elűzése"

Emiatt ölt három középiskolás fiú az Egyesült Államokban. Egy 22 éves ausztráliai baseballjátékost szemeltek ki maguknak, hogy feldobják a kedvüket. Az egyetemista sportoló srác gyanútlanul kocogott Duncan városában, amikor a fiatalok mögé gurultak egy autóval és hátba lőtték.

Szórakozásból kövezték halálra

Angliában egy idős férfi halt bele egy csoport kiskorú fiú támadásába. Ernest Norton a saját kertjében krikettezett békésen a fiával, amikor egy nagy csoport 12-14 év között fiú rájuk támadt. Kövekkel dobálták meg a férfiakat. Az idős embernek a támadás következtében eltört az arccsontja, majd szívrohamot kapott és a helyszínen meghalt. A fiúk később elmondták, hogy csak unatkoztak, azért kezdtek kővel dobálózni.

De tényleg elegendő indok lehet az unalom az agresszióra?

Majsai László pszichopedagógus véleménye szerint nem. Sőt, nagy valószínűséggel nem szó szerint vett unalomról van szó ezeknél a szörnyű eseteknél. Még akkor sem, ha a brutális elkövetők nem képesek másként megfogalmazni az okokat, és unalomként definiálják a motivációt.

"Sokkal inkább szólnak ezek a bűntények a fiatalok értékvesztéséről. Arról, hogy senki és semmi sem számít náluk. Számukra nincsenek normális tartományon belüli értékek. Életüket sivárnak érzik, nincs benne öröm, nincsenek benne pozitív történések, élmények és érzések. Teljes erkölcsi, érzelmi nihilben léteznek. Erre pedig nem lehet néhány mondatos magyarázattal szolgálni. Nem lehet csak a környezeti hatásokra mutogatni. Ennél sokkal összetettebb és bonyolultabb a helyzet. Egy kicsit a virtuális világ és a valóság határainak összemosódása is felfedezhető abban a tökéletes közönyben, ahogy bánnak és elbánnak áldozataikkal a fiatalok. Hogy nincs utána bűntudat bennük, egy pillanatra sem éreznek együtt a földre került szerencsétlen emberekkel. Mintha 'filmet forgatnának' - mintha a szereplők nem élő, létező, lélegző és érző lények lennének, hanem csak karakterek, amelyek kiütéséért bónusz jár. Másrészt megdöbbentő az a közöny is, ahogy a következményeket fogadják. Mintha nem tudnánk, hogy tetteiknek a valós világban igenis lesznek következményei. Mintha kicsit várnák is, hogy szembefordulhassanak a rendőrökkel (is), hogy börtönbe kerüljenek. Mintha azt hinnék, a börtön az csak egy újabb kalandos terület. Egy új szintre lépés a játékban."