Müller Péter: "Ha azt mondod: olyannak szeretlek, amilyen vagy – nem szeretsz igazán"

Ez a heti útravaló. Forgasd a lelkedben a gondolatot. És rájössz, hogy ez tényleg így van. Ha randira készülsz, kifested magad, dolgozol magadon, hogy szebbnek lássanak. És a másikon is látszik az igyekezet: jobbnak, szebbnek, kedvesebbnek, vonzóbbnak akarja mutatni magát, mint amilyen valójában.

Ez nem ugyanaz, mint amikor az eladó almákat kifényesítik a piacon. Ez a „többnek mutatom magam” ösztön arról szól, hogy több is vagyok! És ő is több, azért igyekszik. És ha nem igyekszik, nem szeret igazán. És ha jól éltek később egymással, ez így is kellene, hogy maradjon. A szív szemével följebb nézünk a másikban.

És magunkban is. A szív szemének kettős látása van. Egyrészt könyörtelenül látja, milyen vagy. Látja a hibáidat. Másrészt azt is, hogy milyennek kellene lenned! A kócos hajat félresimítja a homlokodon. És rád szól, ha valakivel tapintatlan vagy durva voltál. És örül, ha szép szemet festesz magadnak. Még annak is, ha műszempillák ékesítik, és nem csipásan hunyorogsz rá.

Itt nem pusztán arról van szó, hogy a „szív szeme” idealizál – hanem arról, hogy egy magasabb valóságot is lát. Valahol tényleg több vagy. És szebb. És jobb. És nemesebb. És szeretetreméltóbb. És van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is. Mindenki szebb, mint ahogy a tükörben riadtan megpillantja magát, mert a valódi önképe szebb, mint az, amelyik a tükörből visszanéz rá.

Ha a szív szemével nézel, ezt a valódi arcodat keresed. Magadban és másokban is. Nem azért, mert hazudni akarsz, hanem mert szebb vagy, és értékesebb, valóban. És ő is – ameddig szereted.