Szulák Andrea szakításán megdöbbentek kollégái

Forrás: Szabo Balazs -
Játékszín Németh Kristóf Operettszínház szakítás Szulák Andrea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu is megírta, Szulák Andrea és gyermekének édesapja, Gyarmati Gábor útjai szétváltak. A művésznő a Blikk információi szerint Facebook-posztban tudatta a történteket ismerőseivel és barátaival. 

A napilap úgy tudja, Andrea kollégái megdöbbentek, amikor elolvasták bejelentését a közösségi oldalán.

"Nem nagyon szeretnék ebben az ügybe megszólalni. Nyilvánvalóan egy színház olyan, mint egy család. Mint családtagjai próbálunk mellette állni. Andrea az Operett teljes társulatára számíthat mindenben. Bár ő egy nagyon erős személyiség, és egyedül is mindig jól kezeli az ügyeit" – mondta a lapnak Lőrinczy György, az Operettszínház főigazgatója.

Forrás: Szabo Balazs

"Elolvastam azt a posztot, amiben Andrea azt kérte, hogy nyugalmat szeretne maga körül. Én ezt maximálisan tiszteletben tartom, ezért nem is szeretnék ezzel kapcsolatban semmit sem mondani" - közölte a Játékszín direktora, Németh Kristóf.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.