Ne strapáld le magad többszöri önkielégítéssel! - Egyéjszakás szexszabályok pasiszemmel

Forrás: Thinkstock -
egyéjszakás szex egyéjszakás kaland szex szexszabályok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hozzám vagy hozzád? Van nálad gumi? Itt aludjak, vagy lelépjek? Akkor majd keressük egymást? Az egyéjszakás kalandoknak is megvannak a maguk klasszikus kérdései, amik szinte minden ilyen esetben előkerülnek. Megkérdeztünk néhány férfiút, ők hogyan válaszolnak rájuk. 

A saját pecó előnyei

„Nem tudom, hogy az életkoromból fakad-e, vagy a helyekből, ahol ilyenek össze szoktak jönni nekem, de szinte mindig úgy alakulnak az egyéjszakások, hogy nálam kötünk ki a végén, mert a csajok még kollégiumban laknak, vagy lakótársuk van. Nekem pedig saját lakásom, így kényelmesebb, és még menőzhetek is vele. Aztán szeretem, ha ott alszanak, sőt másnap kapnak ágybareggelit is, persze az ébredés utáni menet mellé. Csak amikor már elmentek tőlem, akkor kezdek el gondolkozni minden továbbin” – Vince, 24, egyetemista.

Forrás: Thinkstock

Mindig résen

Dávid, 31, fotós: „Egyéjszakás szex szabályai nálam? Nem nagyon jut eszembe ilyesmi... Ja, oké, egy: mindig legyen nálad gumi! Sose lehet tudni, mikor jön egy lehetőség. És nem csak buliban... Voltam már úgy, hogy munkából hazafelé a buszon ismerkedtem meg valakivel, és a végén az ágyában kötöttünk ki... Vagy, hogy a semmiből egyszer csak rám írt egy régi szexpartner, hogy eszébe jutottam, és hát elég egyértelmű volt, mi a célja, én pedig kénytelen voltam aznap nemet mondani. Hogy miért? Ja, igen, akkor ez a második szabály: mivel sosem lehet tudni, mikor jön egy lehetőség,

soha ne strapáld le magad teljesen többszöri önkielégítéssel, mint én aznap...”

Csakis hozzá

„Mindig a nőhöz kell menni egy egyéjszakás esetében! Egyrészt gesztusként fogja értékelni, hogy felajánlod a dolgot, másrészt, ha nem biztos a kufirc, akkor is könnyebben összehozható egy lovagias hazakísérés, mint egy »feljössz hozzám?« kérdés után. Meg azt is észrevettem, hogy

egy első szex alkalmával jobban el is tudják engedni magukat, ha nem idegen környezetben történik.

Forrás: Thinkstock

Utána az ottalvás már tök változó, attól függ, mennyire érzem magam otthonosan a szituban, meg persze mit sugall az ő viselkedése. Már amikor nem mondja meg egyértelműen” – Tamás, 33, kereskedő.

Egy jó beszélgetés izgalma

„Nekem az egyalkalmas kaland is csak úgy működik, ha kicsit meg tudom ismerni a másikat közben, azaz a szex előtt. Szóval ez a meglátom, és már smárolunk, aztán már megyünk szobára dolog nálam nem működik.

Csak olyan valakivel tudok kalandozni is, akivel történt legalább egy érdekes beszélgetés, akinek érdekel a személyisége is, akibe egy kicsit beleszeretek, ha csak arra az egy éjszakára is. És így még az alkalmi szex is sokkal jobb és izgalmasabb, arról nem is beszélve, hogy az ismerkedés révén már elég jól megérzem azt is, mit szerethet az ágyban” – Dénes, 36, sofőr.

Csak együttalvást ne

„Én mindig lelépek egy ilyen kaland után, ha pedig nálam történik, akkor taxit hívok a lányoknak. Ez pedig nem abból fakad, hogy érzéketlen vagyok, hanem hogy nem szeretek együtt aludni senkivel, még tartós kapcsolat esetében sem, és ezt meg is mondom. Egyszerűen sokkal rosszabbul alszom, ha valakivel meg kell osztani az ágyat, szóval nekem az ideális a szex utáni összebújás, aztán a távozás a saját ágyba alvás céljából. Ha egyszer megnősülök, és családi házat építek, két hálószobás lesz...” – András, 29, színházrendező.

Forrás: Thinkstock

Leáldozott a kiskifli-nagykiflinek? A külön háló a hosszú és boldog kapcsolat titka


Minden kapcsolatban eljön az az idő, amikor a kedves horkolása, izzadása, takaróbirtoklása és egyéb alvásmizériái zavarni kezdenek? Amikor már úgy érzed, ő az oka annak, hogy nem tudod rendesen kipihenni magad? Akkor lehet, hogy számotokra tényleg a külön hálószoba jelenti a megoldást. Utánajártunk, mit nyerhetünk és mennyit veszíthetünk, ha lemondunk a közös alvásról.

Függetlenek előnyben

„Nálam egyetlen visszatérő dolog van, amiből nem engedek: ha egy nővel odáig jutunk, hogy rögtön a megismerkedés után szóba kerül a szex lehetősége, mindig megkérdezem, hogy van-e pasija vagy férje. És csak akkor lesz folytatás, ha nincs neki...

Ez pedig azért alakult így, mert korábban rengeteg rossz helyzetbe belefutottam ennek kapcsán, és mert azt vettem észre, hogy az egyéjszakásakra hajtó nők közül nagyon sokan a rossz kapcsolatuk problémáira próbálnak valami rossz választ találni így. Ettől meg nekem felfordul a gyomrom, plusz

miért is lenne jó egy olyan kaland, ahol igazából nem is rám kíváncsi a másik, csak valami pótszer vagyok?

Arról nem is beszélve, hogy a folytatásnak ilyenkor esélye sincs” – Csaba, 39, informatikus.

A második alkalom

Imre, 42, vállalkozó: „Lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de nálam nincs egyéjszakás szex. Illetve még sosem volt eddig. Pedig nagyon sok nővel volt dolgom, és ezek többségével nem kezdtünk párkapcsolatba. Olyan persze előfordult, hogy valakivel már rögtön a megismerkedés után lefeküdtünk, de mindig volt utána második alkalom is, nem csak egy éjszaka.

Forrás: Thinkstock

Akár szerelem is lett belőle, sőt házasság is, vagy csak szexkapcsolat, de mindig olyanokkal kezdtem, és valami szerencse, vagy jó megérzés miatt

mindig olyanokat is sikerült találnom, akik jobban érdekeltek annál, mint hogy csak egyetlen alkalom legyen velük.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.