Polyák Lillát megviselte a válás

Forrás: MTVA -
házasság válás Polyák Lilla Homonnay Zsolt
A színésznő 15 év házasság után mondott búcsút férjének, Homonnay Zsoltnak, az elmúlt időszak nem volt könnyű a számára.

Húsz év együttlét és tizenöt házasságban eltöltött esztendő után Polyák Lilla és Homonnay Zsolt elválnak egymástól. A színésznő most őszintén mesélt érzéseiről – írja a Blikk.

Forrás: MTVA/Gabor Monos

„Minden segítséget megpróbáltam igénybe venni, amiről úgy éreztem, hogy jót tehet: pránanadiztam, és kineziológusnál is jártam. Sokat fejlődött a személyiségem, már nem olyan nehéz. Nem kell mindig magunkat hibáztatni. Magamra koncentrálok, és azzal foglalkozom, hogy tiszta lelkiismerettel tudjak tükörbe nézni" – mondta Lilla, aki ebben az évben ünnepli 40. születésnapját.

„Annyi mindent terveztem erre az évre, de ezt mind a férjemtől vártam. A nagy pofont megkaptam, hiszen nem titok, hogy erre azért nem számítottam. Viszont büszke vagyok arra, hogy a történtek ellenére sem érzem magam gyengének és elesettnek" – magyarázta a színésznő a hot! magazinban.

Pataky Attila felesége, Orsi: „Hiszem, hogy visszakapjuk a régi életünket"http://www.life.hu/intim/20160121-pataky-attila-az-edda-frontemberenek-felesege-orsi-remeli-lezarult-egy-rossz-korszak-az-eletukben.htmlAz Edda frontembere nehéz időszakon van túl, hiszen megterhelő műtéten esett át. Attila jelenleg otthon lábadozik, és felesége nagyon reméli, hogy lezárult egy szörnyű időszak az életükben. Intim--Anyukája miatt fogta vissza magát a pucérkodó plus size modellhttp://www.life.hu/intim/20160120-tess-holliday-plus-size-modell-meztelenul-mutogatja-magat-az-instagramon.htmlTess Holliday az őt és testét bírálókból nyeri erejét, és saját bevallása szerint csak az anyukája miatt vett vissza pucérkodásából. Intim--Téves riasztás! Harry herceg még mindig egyedülállóhttp://www.life.hu/intim/20160120-harry-herceg-nem-randizik-es-nem-jar-egyutt-maria-olympia-gorog-hercegnovel.htmlFellélegezhetnek a hölgyek: a 31 éves brit trónörökös a hírek szerint továbbra is szingli, és nem jár együtt a barátnőjének kikiáltott Maria-Olympia hercegnővel. IntimEgymillió szó szükséges, hogy a férfi ágyba vigye a nőthttp://www.life.hu/intim/20160118-megyeri-zsuzsa-dora-parban-szep-ferfiak-parvalasztaskor-a-szavak-szintjen-is-pavaskodnak.htmlA férfiak udvarláskor mindent beleadnak, és a tetteket jobbára megelőzik a szavak. De nem is akármilyenek. Hajlamosak ritka, figyelemkeltő szófordulatokat használni, nem beszélve a kedves becézgetésekről, sőt, néha odáig ragadtatják magukat, hogy kedvenc versünkből idéznek. Mindezt persze nem ok nélkül teszik, hanem, hogy kiüssék a többi potenciális jelentkezőt, és elkápráztassanak minket nyelvi bravúrjaikkal. Intim--5 éven át írogatott Jake T. Austin Disney sztárnak a rajongó - Végül az övé lett!http://www.life.hu/intim/20160119-jake-t-austin-disney-sztarnak-5-even-at-irogatott-danielle-caesar-rajongo-vegul-osszejottek.htmlFilmbeillő love story: a földi halandó Danielle Ceasarnak sikerült elhódítania a Varázslók a Waverly helyről Disney-sztár, Jake T. Austin szívét, és immár egy párt alkotnak. Intim--Nézegess francia rögbi játékosokat meztelenül - Szexi fotósorozat! http://www.life.hu/intim/20160119-pucer-fotosorozat-szexi-rogbi-jatekosokrol-nezegess-dogos-pasikat-meztelenul.htmlFred Goudon képsorozata nem bíz sok mindent a képzeletünkre. A játékosok minden évben levetkőznek a csapat 15. évfordulója alkalmából. Idén kifejezetten pikáns felvételek készültek! Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.