A hónap témája - Müller Péter: "Mit teszünk azzal, ami már megtörtént?"

Nehéz a dolgom. A június 7-ei cikkem az emlékezésről több mint háromszázezer levelet szült. Most ennyit kellene írnom, mert mindenki a saját lelkén keresztül szűrte át a szavaimat. És ez így helyes! Én is azt teszem. Nem „örök igazságokat" mondok, csak azt, ami az én lelkemben él. Minden embernek időtlenül gazdag múltja van.

Testünk minden sejtje és atomja az ősteremtésig emlékszik vissza. Az anyaméhben ennek a több milliárd évnek az emlékét egy kilenc hónapos gyorstanfolyamon megismételjük.

Hoztunk is magunkkal egy mélymúltat. Kérdés, hogy az idő szüntelen áramlásában és változásában mit teszünk azzal, ami már megtörtént? És ez már egyéni kérdés. Mondok egy hatásos példát. Ismerek két, ma már idős nőt. Mindkettőt megerőszakolta egy galeri körülbelül hét-nyolc éves korában. Az egyik magányos maradt, életre szóló traumában él. Iszonyodik a férfiaktól. Most már ezt az iszonyt elviszi magával, tudom, hogy nem él sokáig. A másiknak két felnőtt lánya és egy fia van, ma már nagymama, és boldogan él a férjével. „Megtörtént – szörnyű volt – de elmúlt. Régóta más ember vagyok." Ezt mondta. S még azt is, hogy utólag sokat köszönhetett az iszonyú emléknek, mert pszichológus lett, és az élmény olyan tudáshoz jutatta, mellyel sok embernek mer hasznos tanácsot adni.