Rákot diagnosztizáltak Pataky Attilánál

"Forrás: MTI/Zih Zsolt " -
műtét Gondolat Pataky Attila rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pataky Attila szerint egy hatalmas lelki trauma okozta nála a rákot, ugyanis egy 25 éve tartó barátságról derült ki, hogy álságos. Ez a csalódás nagyon megviselte a zenészt, állítja, ez betegítette meg őt. Mivel magának okozta a problémát, úgy döntött, ő is fogja megoldani. Nem kért a modern orvoslásból. 

Az ismeretes volt, hogy Pataky Attilának tavaly komoly betegséggel kellett megküzdenie, de azt nem tudtuk, hogy pontosan mivel. Eddig nem beszélt a diagnózisról az Edda frontembere, amit elmondása szerint lelki problémák okoztak. Könyvében azonban leírja azt a tortúrát, amin keresztülment. Mindezt azért, hogy a sorstársainak erőt adjon. Az énekesről kiderült, hogy rákos, ami teljesen ledöbbentette.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

„Jéggé dermedtem, amikor szembesültem a tényekkel” – mondta a zenész, aki főként azért aggódott, hogy hamarabb itt kell hagynia a szeretteit. Elárulta, amikor kiderült, hogy milyen gyógymódok és műtétek várnak rá, ő mégis nemet mondott, mert úgy érezte, inkább meghal méltósággal.

„Kezemben a rákot diagnosztizáló lelettel, én bizony megtagadtam azt a fajta műtétsorozatot, amit ajánlottak”

– árulta el Pataky Attila, aki inkább úgy döntött, hogy önmagát gyógyítja meg. Eldöntötte, hogy nem fog gyűlölködni, mert az őt is elpusztítja, meditált, és mindent megpróbált, ami a hagyományos orvosláson kívül létezik, de természetesen nagyon sokat szenvedett – írja a Story. Eközben készítette új albumát, valamint próbálták a jubileumi koncertet is, ami sok erőt kivett belőle, de ugyanakkor boldogságot is nyújtott, és ez az öröm rengeteget segített rajta. Végezte a dolgát, és csak hónapokkal később jutott el orvoshoz. Ő maga is megdöbbent, de kiderült, hogy megtörtént a csoda: teljesen eltűnt a daganat. „Novemberben még egy MRI-re elmentem, és a teremtő Istennek hála, azt mondták, csoda történt, teljesen eltűnt a daganat” – mondta a zenész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.