Ennyi gyümölcsöt érdemes fogyasztani egy nap

Forrás: Shutterstock -
vitaminok rostok dietetikus gyümölcs
Együnk sok gyümölcsöt - hangzik el gyakran a jótanács. De mégis mit jelent a sok? Mennyi az elegendő? Most szakember válaszolt a kérdésekre.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy minimum hány adagot kell fogyasztanunk gyümölcsből egy nap. Most Jim White dietetikus próbált meg konkrét választ adni erre a kérdésre.

A gyümölcs kiváló forrása a vitaminoknak, tápanyagoknak és ásványi anyagoknak az A- és C-vitamintól egészen a béta-karotinig" – magyarázta a szakember a Popsugarnek.

A gyümölcsök emellett tele vannak rostokkal, és ha még zöldséget is eszünk mellé, előfordulhat, hogy túllépjük az ajánlott napi bevitel mennyiségét.

Gyümölcsből is megárt a sok Forrás: Shutterstock

White azt mondja, az 50 év alatti nők esetében 28 gramm rost ajánlott naponta, az 50 felettieknél pedig 21. Ugyanezek az értékek a férfiak esetében: 38 és 30.

Ez azt jelenti, hogy legalább napi két adag gyümölcsöt kell fogyasztanunk. Persze azt is tartsuk észben, hogy néhány gyümölcs tele van kalóriával és cukorral, amit érdemes elkerülni. Így napi 4-5 adagnál nem kell több. Az ezen kívül szükséges tápanyagokat inkább más forrásból pótoljuk."

Majkát elmaradt koncertje miatt támadták a rajongók: a rapper válaszolthttp://www.life.hu/sztarok/20180821-majkat-elmaradt-koncertje-miatt-tamadtak-a-rajongok-a-rapper-valaszolt.htmlElment az áram Majka győri koncertje előtt, ezért elmaradt az előadás. Habár ez nem a rapper és társai hibája volt, sokan mégis őket hibáztatták, ezért akadt ki a zenész. TV + SztárokOrigoGáspár Bea pörköltfőző versenyen zsűrizett volna, de lemondták a programothttp://www.life.hu/sztarok/20180821-gaspar-bea-porkoltfozo-versenyen-zsurizett-volna-de-lemondtak-a-programot.htmlGáspár Bea közösségi oldalán fakadt ki: lemondták azt a Balaton-parti gasztroversenyt, amelyen zsűrizett volna. TV + Sztárok--Kiss Ramóna kívánja a kaprot azóta, hogy teherbe esetthttp://www.life.hu/sztarok/20180821-kiss-ramona-kivanja-a-kaprot-azota-hogy-teherbe-esett.htmlKiss Ramóna Instagram-oldalán árulta el, hogy mi az, amit a teherbeesése óta nagyon kíván. TV + Sztárok--Három éve tart Weisz Fanni és édesanyja drámájahttp://www.life.hu/sztarok/20180821-harom-eve-tart-weisz-fanni-es-edesanyja-dremaja.htmlWeisz Fani és édesanyja kapcsolata évek óta nem tökéletes. A szülő nem fogadta kitörő lelkesedéssel lánya választottját, megromlott a viszonyuk. Ma már egyáltalán nem beszélnek egymással. TV + SztárokOrigoBetörtek Suzy és Jolly otthonába: az énekes félti a családja életéthttp://www.life.hu/sztarok/20180821-betortek-suzy-es-jolly-otthonaba.htmlHétvégén betörtek Suzy és Jolly otthonába: a sztárpárral nem először történt ilyen eset, ezért félti családja életét az énekes. TV + SztárokOrigoEke Angéla, színésznő, Puskás Peti kedvese is show királynő lesz a TV2 új műsorában: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180820-eke-angela-szineszno-puskas-peti-kedvese-is-show-kiralyno-lesz-a-tv2-uj-musoraban-video.htmlEke Angéla Junior Príma díjas színművész, performer, bábművész, rendező és nemzetközi művész showkirálynőként is megmutatja magát a Csak show és más semmiben, a TV2-n.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.