A történelem legnagyobb szexbotrányai: Róma leggazdagabb embere és a Vesta-szűz

Miután a cikksorozatunk első részében egy ókori kínai királynő és a hatalmas szerszámú titkos szeretőjének szexbotrányát göngyölítettük fel, a másodikban pedig az antik Róma egyik legtrükkösebben összehozott légyottját meséltük el, ezúttal maradunk Rómában, és egy történelmi kulcsszereplő kínos ügyét meséljük el, amely akár az egész birodalom sorsát is megváltoztathatta volna, és amelyet végül meglehetősen különös és tréfás módon úszott meg.

Marcus Licinius Crassus neve az iskolai történelemórákról is ismerős lehet: a Krisztus előtti 1. században az ókori történelem egyik legfontosabb alakítója volt, egyike azon meghatározó személyiségeknek, akik a Római Birodalmat átvezették a köztársaságból a császárság államformájába. Katonaként kezdte a pályafutását, a Sulla-féle polgárháborúban emelkedett fel, később pedig azzal szerzett hírnevet magának, hogy konzulként ő verte le Spartacus rabszolgafelkelését. Később tagja lett az első triumvirátusnak Julius Caesar és Pompeius társaságában, és Róma legnagyobb hatalmú személyeinek egyike lett.

Vesta istennő papnői az ókori Róma nagy tekintélynek és tiszteletnek örvendő személyei voltak, akik szüzességi fogadalmat tettek, és akik szentnek és sérthetetlennek számítottak. Így amikor Crassus elkezdett legyeskedni a Licinia nevű Vesta-szűz körül, egyre többet látták a társaságában, és látványosan tette neki a szépet, akkor nagyon sokat kockáztatott. A kirobbanó botrányt követő vizsgálat révén akár a vagyona és politikai befolyása jelentős részét is elveszthette volna, olyannyira főbenjáró bűnnek számított az, amivel vádolták.

Crassusnak azonban volt egy olyan nem túl előnyös tulajdonsága, ami viszont előnyössé vált számára ebben az eljárásban. Közismerten kapzsi embernek számított ugyanis, és a védekezését arra alapozta, hogy Licinia egy rendkívül értékes külvárosi telken lévő villa tulajdonosa is egyben, és ő csak azért járt a nyakára és próbálta behízelegni magát nála, hogy eladja neki azt az ingatlant, persze minél kedvezőbb áron. A római történetíró, Plutakhosz szerint „a bűne mentette meg a büntetéstől", hiszen Crassus természetét ismerve a bírák valószínűbbnek látták a kapzsiság céljából elkövetett udvarlás tényállását, mint a szexuális jellegű hódítás kísérletét. Crassust felmentették — és ő utána is Licinia nyakára járt egészen addig, míg el nem adta neki azt a bizonyos villát.

Második konzuli hivatala után ugyanis Szíria kormányzója lett, és itt vezette a pártusok elleni háborút. Carrhaenál azonban az ellenség tőrbe csalta őt és a seregét, és a csata során Crassus is elesett. A levágott fejét a pártus uralkodó elé vitték, aki a hírhedten kapzsi római szájába forró aranyat öntetett, hogy "akinek lelkét a kincs utáni vágy tüzelte, annak élettelen testét még holtában is égesse az arany". Crassus halála a triumvirátus belső egyensúlyát is felborította, Pompeius és Caesar egymás ellen fordult, és utóbbi a Rubiconon a seregeivel átlépve aztán végleg megváltoztatta a Római Birodalom történelmét.