Meghalt Schwartz Sándor, az első magyar szívátültetett

gyász szívátültetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magyarországon 1992-ben végezték el az első szívátültetést. Az akkor 28 éves Schwarz Sándor egy 24 éves donor szívét kapta meg. Az orvoscsoport előtte öt évig gyakorolt a beavatkozásra. 

A Kós Károly Általános Iskola Facebook oldalán hétfőn jelent meg a hír, miszerint elhunyt Schwartz Sándor. A Magyarországon első szívátültett férfi ebben az iskolában dolgozott gondnokként.

Szívátültetésére 1992. január 3-án került sor a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán. A Szabó Zoltán professzor vezette orvoscsoport egy 24 éves elhunyt férfi szívét operálta a vele született szívrendellenességben szenvedő, 9 évvel azelőtt leszázalékolt és már hónapok óta ágyhoz kötött, akkor 28 éves Schwarz Sándor testébe.

Szívátültetésének huszadik évfordulója kapcsán a férfi elmondta, hogy családja és négy gyermeke miatt elégedett az életével, de kitért arra is, hogy a pénzt mindig nagyon be kellett osztaniuk, illetve sajnálta, hogy az utazás teljesen kimaradt az életéből. Schwarz Sándor 56 éves korában hunyt el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.