Influenzajárvány van Magyarországon

Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou / Altopress/Frédéric Cirou -
influenza influenzajárvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma január negyedik hetében - írta szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Január 20. és 26. között 17 464-en, az előző hetinél 41,2 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, így a lakosságszámra vetített ráta 0,1786 százalék, ami magasabb, mint a járványküszöb (0,1435 százalék).

Közölték: minden közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Az arány Pest, Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten volt a legmagasabb, Csongrád, Somogy és Tolna megyében a legalacsonyabb. Egy hét alatt az influenza miatt orvoshoz fordulók száma Veszprém megyében csaknem háromszorosára, Csongrád és Tolna megyében több mint kétszeresére nőtt. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket nyolc területen - a fővárosban, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Vas megyében - diagnosztizáltak.
A betegek több mint 33 százaléka 14 év alatti gyermek, több mint 36 százalék pedig 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek több mint 23 százaléka, míg több mint 7 százalék a 60 éven felüliek közül került ki.

Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou / Altopress/Frédéric Cirou


A negyedik héten ötvennyolc influenzagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba. Többségében az influenza A(H1N1)pdm09 vírus jelenlétét mutatták ki.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról három jelentés érkezett. Bács-Kiskun megyében, egy óvodában torokfájással, köhögéssel, magas lázzal, hidegrázással jelentkező légúti járvány alakult ki. Egy Heves és egy Baranya megyei egészségügyi intézményben kialakult influenzaszerű tünetekkel járó járvány az ápoltakat és a dolgozókat is érintette. A Heves megyei intézményből származó mintákban az influenza A(H1N1)pdm09 vírus jelenlétét igazolták, a másik két járvány esetében a vizsgálatok folyamatban vannak - írta a népegészségügyi központ.
Az országban jelenleg Budapest, Baranya, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye egyes kórházaiban vannak érvényben teljes, illetve részleges látogatási tilalmak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.