A Duran Duran basszusgitárosa is pozitív lett a koronavírusra

Duran Duran John Taylor koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
John Taylor a közösségi oldalán vallotta be a rajongóinak, hogy őt is utolérte a koronavírus. Az 59 éves zenész őszintén mesélt a részletekről, ahogy arról is, hogy miért írta le mindezt a követőinek.

"Úgy döntöttem, megosztom veletek, hogy nagyjából három héttel ezelőtt én is elkaptam a koronavírust. Szerencsére a tüneteim olyanok voltak, mintha csak egy erősebb influenzás megbetegedésről lett volna szó, és egy hét alatt el is múltak. Sokakhoz képest olcsón megúsztam a dolgot, talán azért, mert egy robosztus 59 éves vagyok - vagy legalábbis szeretném ezt hinni. Természetesen ettől függetlenül karanténban voltam, hiszen így tudtam a lehető legbiztosabban és leggyorsabban felépülni" - írta a posztjában.

Azt is elmondta, hogy a vallomásával azokhoz szeretne leginkább szólni, akik pánikolnak a járvány miatt. Azt írta, lélekben azokkal van, akiknek tényleges veszteséggel és fájdalommal kell szembenézniük, de szeretné, ha azt is elfogadnánk, hogy a koronavírus a legtöbb emberre nem életveszélyes. John Taylor úgy gondolja, összefogással és egymás támogatásával le fogjuk győzni a vírust. Persze ő is szeretné, ha ez mihamarabb megtörténne és újra színpadra állhatnának a zenekarral.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.