Akik nem hagyják abba a növekedést - Ilyen betegség a gigantizmus

Forrás: NORTHFOTO/Barcroft Media/Eden Sabolboro / Barcroft Media -
betegség gigantizmus ritka betegség a világ legkülönlegesebb betegségei óriás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyra nőj ám! – mondogatja mindenki a kisgyerekeknek, de vannak kóros esetek, amikor ez túl jól is sikerül, és megkeseríti az óriássá váló betegek életét. A világ legritkább és legkülönlegesebb betegségeiről szóló új cikksorozatunkban a progéria után most a gigantizmus következik.

Az orvosi szakszóval gigantizmusnak nevezett betegséget magyarosan óriásnövésnek is szokták emlegetni, és nem véletlen az asszociáció a mesék hatalmas termetű szereplőire. (Sőt, könnyen lehet, hogy a mesék legendás lényeinek mintájául is egyszerűen régi korok gigantizmusban szenvedő emberei szolgáltak.) Az ezzel a betegséggel küzdők ugyanis már gyerek-, vagy kora kamaszkorban elérhetik a 2 méteres testmagasságot, felnőttként pedig akár 260-270 centiméteresre is megnőhetnek. Ez a testméret azonban már túl van azon, mint ami a legtöbb emberi szerv működése számára optimális, ráadásul nem is arányos módon nőnek meg a gigantizmusban szenvedők, így számos egészségügyi panaszt okoz nekik a betegségük, a nyilvánvaló mindennapi praktikus problémákon kívül.

A gigantizmus oka a növekedési hormon túltermelődése, aminek oka a legtöbb esetben az agyalapi mirigy jóindulatú daganata, de okozhatja akár genetikai mutáció is. Akkor jelentkezik, amikor a beteg teste még egyébként is növekedésben van, ezáltal pedig a még nem szilárd csontszerkezetet extrém méretűre is tudja nyújtani. Megelőzni nem nagyon lehet, mivel a tüneteiből lehet csak felismerni. A gigantizmusban szenvedő gyerekek nagyon hirtelen nagyon sokat nőnek, messze kimagaslanak a kortársaik közül, a tartásuk rossz lesz, gerincferdülés is felléphet náluk, fájnak a végtagjaik, zsibbadásra panaszkodnak, erőteljesebben szőrösödnek és izzadnak, jellemző náluk a fáradékonyság és alvászavar, sokszor a fogaik is szétállva nőnek, és lila foltok jelentkezhetnek a bőrükön. Időben felismerve a gigantizmus kezelhető, tumor esetén sebészeti úton és kemoterápiával, vagy gyógyszeres hormonkezeléssel. Ha azonban a beteg nem kap megfelelő kezelést, nem csak a teste deformálódik az extrém növekedés miatt, de a várható életkora is az átlagosnál jelentősen rövidebb lesz.

A 22 éves Broc Brown családja társaságában, Broc jelenleg 2 méter 36 cm magas Forrás: NORTHFOTO/Barcroft Media/Eden Sabolboro / Barcroft Media

Létezik hasonló betegség felnőttkorban is, ekkor azonban már nem gigantizmusnak, hanem akromegáliának hívják a növekedési hormon túltermelődését. Jellemzően 30 és 50 éves kor között kezdődik, és mivel ekkor már a csontok növekedési zónái lezárultak, nem a testmagasságra lesz hatással. Ilyenkor a csonton nem megnyúlnak, hanem lassan deformálódnak, ami miatt sokszor évek telhetnek el a betegség felismeréséig. Az akromegáliában szenvedők arcvonási eldurvulnak, előugró álluk alakul ki, a kezük és lábuk nagyobbá válik (jellemző tünet, ha felnőttként nagyobb gyűrűre, kesztyűre, cipőre lesz szükség), a hangjuk mélyebb lesz, megvastagszik a bőrük, sőt a szemet az aggyal összekötő idegpályák nyomás alá kerülésével romolhat a látásuk is.

A valaha élt egyik leghíresebb gigantizmusban szenvedő beteg André René Ruszimov, közismertebb nevén André The Giant („André az Óriás") volt. Bolgár és lengyel emigráns szülők gyerekeként született 1946-ban Franciaországban, és már újszülöttként 6 kilót nyomott, később pedig extrém gyorsasággal növekedett, 12 éves korára például 191 cm magasra nőtt. A húszas évei közepén diagnosztizálták nála a betegséget, ekkoriban már hivatásos pankrátorként kamatoztatta Japánban a különleges testi adottságait, vagyis a 224 centis magasságát és a 236 kilós súlyát. Hamarosan Amerikában is felfigyeltek rá, és a korszak legnagyobb pankrátorsztárja, Hulk Hogan ellenfeleként vált híressé a nyolcvanas években. Filmekben is szerepelt, többek között a Conan, a pusztítóban Arnold Schwarzenegger oldalán, valamint A herceg menyasszonya című korszakos fantasy-ban, melyben – mily meglepő – egy óriást játszott. A forgatás idején pedig külön ember vigyázott rá a környékbeli kocsmákban, ugyanis képes volt alkalmanként akár 100 sör elfogyasztására is, ami után kidőlve viszont veszélyeztette a vendégeket. 46 évesen álmában, szívroham következtében hunyt el, ami összefüggésben állt az alapbetegségével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.