Veszélybe került Schobert Norbi édesanyjának az élete - "Rettegtem, hogy elveszítem"

Fotó: Marton Szilvia - Origo -
kivizsgálás Rubint Réka pajzsmirigy Schobert Norbert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az orvosok egy rutinvizsgálat során elváltozást találtak Schobert Norbi édesanyjának a nyakában. Az életmódszakember azonnal kivizsgálásra vitte. 

„Pajzsmirigydaganattal küldtek minket szövettanra, és mivel édesanyám 2-es típusú, túlsúlyos cukorbeteg, ráadásul már 76 éves, rettegtem, hogy elveszítem. Az zakatolt a fejemben, Réka két év alatt vesztette el a szüleit, az anyósom éppen az én kezeim között halt meg, nem létezik, hogy megint egy szerettünk életéért kell aggódnunk! Ez rettenetesen megviselt mindannyiunkat" – nyilatkozta a Norbi.

„Amíg nem jött meg az eredmény, hetekig nem aludtam. Egy hatalmas gázsival járó, egy hónapra szóló tévés felvételt is lemondtam, amikor kiderült ez az egész. Nincs az a pénz, amiért ne lennék édesanyám mellett egy ilyen kétségekkel és félelemmel teli időszak alatt! Azt sem akartam, hogy az egyik kollégám vigye a vizsgálatokra, mindegyiknél ott voltam vele. A napokban kiderült, szerencsére csak egy nyaki nyirokcsomó cisztáról van szó, nem pajzsmirigydaganatról" – mondta el a Blikknek.

Ezek voltak Rubint Réka édesanyjának utolsó szavai

"Semmi baj, kicsim, nyugodj meg. Ezt az után mondta, hogy összeesett a garázsban. Amikor egy kicsit összeszedte magát, és megkérdeztem, hogy most már indulhatunk, azt mondta: igen, most már mehetünk. Hogy ez nekem szólt, vagy azoknak, akik odaát már várták, nem tudom, de elképzelhető, hogy ez apukámnak volt egy jelzés. Szívszorító élmény volt, hogy ő adta az életemet, majd anyu életét én segítettem át egy másik dimenzióba."

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.