Megtámadta a halálos kór Törőcsik Mari fiát, Sont

Fotó: Dudás Szabolcs/Origo -
Maár Son Törőcsik Mari
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Törőcsik Mari halála után igazi zarándokhellyé vált a velemi háza. A színésznő ott töltötte a mindennapjait, az volt az igazi otthona, ahol korábban a gyerekei is felnőttek. Fia, Son, felnőttként visszaköltözött szülőhazájába, ám egy súlyos betegség után visszatért. 

Ahogy az köztudott, Törőcsik Mari és férje, Gyula két gyermeket neveltek fel együtt. A vér szerinti lányukat, Terézt, illetve a Vietnamból örökbe fogadott fiukat, Sont, aki később visszatért szülőhazájába és ott is nősült meg. Később egy súlyos betegség is megtámadta, és kérdéses volt, hogy egyáltalán sikerül-e legyőznie a halálos kórt - írja a Bors.

Fotó: Dudás Szabolcs/Origo

Törőcsik akkor milliókat utalt fia gyógykezelésére, Son felépült és házat vásárolt magának a Vas megyei Velemben, ahol családjával a gyerekkora jelentős részét töltötte. Most, a színésznő halálával felmerült a kérdés, hogyan osztoznak meg a gyerekek a házon. Hogy miként döntött Törőcsik Mari, ide kattintva megtudod.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.