Brit szakértők elárulták, szükség van-e a koronavírus elleni negyedik oltásra a veszélyeztetett csoportoknál

Forrás: AFP/Yamil Lage -
COVID-19 negyedik oltás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt.

A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) péntek este ismertetett tájékoztatója leszögezi, hogy a harmadik, hatáserősítő oltási adag a korábban dominánssá vált delta és az azóta megjelent, gyorsan terjedő omikron vírusvariáns esetében is magas szintű lakossági immunitást biztosít a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedések ellen.

A JCVI idézte a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett legfrissebb nagyszabású vizsgálatot, amely kimutatta, hogy jóllehet az enyhe tünetekkel járó koronavírus-fertőződés elleni védelem hatékonysága a harmadik adag beadása után három hónappal 30 százalék körüli szintre gyengül, a három vakcinadózis azonban a legveszélyeztetettebb idős korcsoportokat is tartósan 90 százalék körüli hatékonysággal védi a fertőződésből kialakuló Covid-19 betegség súlyos szövődményei ellen.

Illusztráció Forrás: AFP/Yamil Lage


Az oltásügyi tanácsadó testület közölte: minden tényezőt megvizsgálva áttekintette, hogy milyen potenciálisan kedvező egészségügyi hatásokkal járna a negyedik oltási dózis alkalmazásának azonnali elkezdése a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokban az omikron okozta fertőzési hullámra adott válaszintézkedésként. Az állásfoglalás szerint a bizottság ennek alapján azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a nagy-britanniai oltási kampányban továbbra is a hatáserősítő, emlékeztető harmadik oltási adagok minél szélesebb körű beadása kapjon elsőbbséget, mindenekelőtt az idősebb korcsoport tagjai és a kockázati csoportokba tartozók számára. A JCVI szerint ugyanis a negyedik dózisok - vagyis a második emlékeztető oltási adagok - alkalmazása a 80 éven felüliek és az idősotthonok lakói esetében jelenleg csak korlátozott előnyökkel járna, miközben jelentősen megterhelné a már zajló oltási programot.

A testület megállapította azt is, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta mostani fertőzési hullám nagyon gyors lefutású, és így csak korlátozott idő lenne arra, hogy a további oltási adagok alkalmazása a jelenlegi járványhullám tartama alatt jelentősebb hatást fejthessen ki.


A JCVI hangsúlyozza, hogy az oltási program fő célja a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos megbetegedések megakadályozása. Az enyhe tünetekkel járó vagy tünetmentesen lezajló megbetegedések elleni védelem elérése a jelenleg rendelkezésre álló oltóanyagokkal az emlékeztető dózisok rendszeres, akár három havonta ismétlendő beadását tenné szükségessé, de ez nem tekinthető hosszú távon fenntartható stratégiának - áll az ajánlásban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.