Lagree edzés Budapesten: kipróbáltuk a világ egyik legtrendibb fitnessmódszerét – És teljesen rákattantunk


A hollywoodi sztárok kedvenc edzése már Budapesten is elérhető – Ő a Lagree
A Studio20 Magyarország első hivatalos Lagree stúdiója, amely a Los Angelesből indult edzésrendszert hozta el Budapestre.Mi pedig kipróbáltuk és őszintén mondhatjuk: teljesen más érzés fogott el minket, mint egy konditermi óra vagy akár egy reformer pilates edzés után. Már az első 10 percet követően tudtuk, hogy itt valami egészen különleges fog történni – az izmok mélyen dolgoznak, a mozdulatok lassúak, mégis elképesztően intenzívek. Nem túlzás, teljesen beleszerettünk.
Ez a gyakorlat egyszerre ígér hatékony izomerősítést, állóképesség-fejlesztést és látványos testformálást – mindezt úgy, hogy közben kíméli az ízületeket. Nem csoda, hogy mára világszerte trenddé vált.
Mi az a Lagree?
A Lagree egy innovatív, nagy intenzitású, mégis low-impact edzésforma, amelyet a francia származású fitness-szakember, Sébastien Lagree fejlesztett ki a 2000-es évek elején Los Angelesben. Az ötlet egyszerű volt: létrehozni egy olyan mozgásformát, amely egyszerre erősít, formál, javítja az állóképességet és segíti a zsírégetést – mindezt úgy, hogy nem terheli le a testet.

A módszer egy olyan speciális gépen végzett edzésforma, amelynek mechanikája a pilates gépek működéséből inspirálódott, ugyanakkor egy jóval intenzívebb tréninget tesz lehetővé. A Lagree edzés során a gyakorlatok lassan, kontrolláltan történnek, miközben az egyes testrészek folyamatos feszítés alatt állnak. Nincs lendület, nincs „pihenő” két mozdulat között – az izmok a teljes gyakorlat alatt folyamatosan dolgoznak.
Ez a fajta terhelés különösen hatékony, mivel a rövid, 45–50 perces órák alatt a teljes test dolgozik – különösen a mélyizmok, amelyek a stabilitásért és a helyes testtartásért felelősek. Az eredmény pedig egy tónusosabb, feszesebb és erősebb body, már akár heti 2 edzéstől.
Miben más a Lagree, mint a reformer pilates?
Sokan első pillantásra összekeverik a Lagree edzést a reformer pilatesszel, hiszen mindkettő egy speciális gépen történik. A valóságban azonban a két módszer filozófiája és biomechanikája is teljes mértékben eltér.

A Lagree edzéshez használt gép a Megaformer, amely jóval komplexebb kialakítású, mint a hagyományos reformer. Több különálló platformon működik, több ellenállási lehetőséget kínál, és a rugórendszer úgy lett kialakítva, hogy az izmok folyamatosan feszüljenek. Ez az úgynevezett „time under tension” elv, amely az izomrostok mélyebb aktivációját segíti. A mozdulatok lassú excentrikus és koncentrikus szakaszokra épülnek, minimális átmenettel, így az izmok szinte végig terhelés alatt maradnak.
Szóval a reformer pilates inkább rehabilitációs és törzsizom erősítő módszerként ismert, míg a Lagree egy intenzív, teljes testet átmozgató, erő- és állóképesség-fejlesztő edzés.
Egy stúdió, ahol az edzés lifestyle-élmény
Budapest szívében, az Andrássy út ikonikus környezetében, a gyönyörű Callas Ház falai között egy olyan boutique stúdió nyílt, amely új szintre emeli az edzésélményt.
A Studio20 koncepciója tudatosan eltér egy klasszikus edzőterem hangulatától. Az elegáns, inspiráló tér inkább egy nemzetközi nagyvárosi fitness-stúdió világát idézi, ahol a mozgás nem kötelező program, hanem egy minőségi énidő része.
A Lagree órák kis csoportban zajlanak, - max 4 fő / óra - így a kezdők számára is biztonságosan kipróbálhatóak. A Studio20-ban az első óra után a legtöbben már azonnal érzik, - de a 10. alkalommal már kifejezetten látható is - miért vált világszerte ennyire népszerűvé ez a módszer. Az élmény pedig tényleg különleges: az edzés után sokan egy reggelivel, brunch-csal vagy akár egy vacsorával folytatják a napot a környéken.
A vendégek között magyarok és külföldiek egyaránt megtalálhatók – az Andrássy út nemzetközi hangulata tökéletes találkozási pont.
Kinek való a Lagree?
A rövid válasz: szinte mindenkinek. A Lagree egyik legnagyobb előnye, hogy ízületkímélő. Nincs ugrálás, nincs hirtelen terhelésváltás, így azok számára is ideális, akik térd-, csípő- vagy derékproblémákkal küzdenek, vagy szeretnék megelőzni ezeket. Sőt, a Lagree nem éppen egy „pilates princess formula”, épp ezért nemtől és kortól függetlenül, mindenki megtalálhatja benne magát.
Az edzés előnyei:
• teljes testet formál
• erősíti a mélyizmokat
• javítja a testtartást
• fokozza az állóképességet
• segíti a zsírégetést
• időhatékony
• kíméli az ízületeket
Sportolóknak kiváló kiegészítő edzés, irodai munkát végzőknek pedig igazi megváltás lehet a hát- és derékfájdalmak megelőzésében.
Nem csak Lagree: más edzések is várják a vendégeket
A Studio20 kínálata azonban nem áll meg a Lagree-nél.
A Barre órák például a balett, a pilates és a funkcionális tréning elemeit ötvözik. A gyakorlatok apró, precíz mozdulatokra épülnek, magas ismétlésszámmal, így különösen a combot, a farizmokat és a törzset formálják.

A Mat Pilates a klasszikus talajon végzett módszer, amely a core izmokra koncentrál. Kiváló alapot ad bármilyen más sporthoz, miközben javítja a testtartást, sőt még csökkentheti a derékfájdalmat is.
A jógaórák a mobilitás, a légzés és a mentális egyensúly fejlesztésére fókuszálnak, így tökéletesen kiegészítik az intenzívebb edzéseket.
Red Light terápia – A regeneráció új szintje
A stúdió másik különlegessége a Red Light terápia, amelyet önálló kezelésként, illetve Mat Pilates és jógaórákba integrálva is alkalmaznak.
A vörösfény-terápia alacsony hullámhosszú vörös és közeli infravörös fényt használ, amely sejtszinten támogatja a regenerációt. A kutatások szerint serkentheti a mitokondriumok működését, fokozhatja a kollagéntermelést, javíthatja a keringést és csökkentheti a gyulladásos folyamatokat.
Az előnyei között szerepel:
• gyorsabb izomregeneráció
• feszesebb, rugalmasabb bőr
• gyulladáscsökkentő hatás
• energiaszint növekedés
• stresszcsökkentés
A mozgás és a fényterápia kombinációja különösen hatékony lehet: a vendégek nemcsak erősebbnek, hanem frissebbnek és regeneráltabbnak is érezhetik magukat.
A Lagree az új kedvenc mozgásformánk
A Lagree nem véletlenül lett globális fitnesstrend. Egyesíti a pilates precizitását az erősítő edzések intenzitásával, miközben kíméli az ízületeket és rövid idő alatt látványos eredményeket hozhat.
Budapesten egy exkluzív boutique stúdióban már itthon is megtapasztalható ez az élmény, ahol az edzés nem csupán mozgás, hanem egy modern városi lifestyle része. A Lagree, a Barre, a pilates, a jóga és a Red Light terápia együtt egy olyan komplex wellnessélményt kínál, amely egyszerre szól a testnek és a feltöltődésnek.

És ha az első óra után kicsit remegnek lábaid, izzadsz és izomlázad van? Nos, az csak azt jelenti, hogy működik.
1061 Budapest Andrássy út 20. 2.em/ 6 ajtó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.