Budapest Pride felvonulás Steiner Kristóf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Ez most végre olyan volt, mint a világ bármely másik országában" - mondta Steiner Kristóf a fűben ücsörgő, mosolygó, egymásnak örülő emberek tömege előtt az Olimpia Parkban, ahova a 18. Budapest Pride résztvevői érkeztek a Hősök teréről.

A felvonuláson - az MTI szerint - minden eddiginél többen vettek részt, köztük politikusok és ismert emberek is - ott volt például Lang Györgyi, Kulka János és a már említett Steiner Kristóf is. A felvonulók között voltak egészen pici gyerekektől kezdve, nyugdíjasokon át, kutyával sétáló meleg és hetero párok is, akik folyamatosan lengették az induláskor kapott kicsi szivárványzászlót. A menet alatt a partihangulatot a két oldalról érkező homofób skandálás sem zavarta meg. Az Oktogonon hatalmas üdvrivalgás közepette szivárványszínű lufik százai emelkedtek a magasba, így az Andrássyval párhuzamos utcákban összegyűlt ellentüntetők is láthatták és hallhatták, mennyire lehet örülni annak, hogy ilyen színes a világ.

/1307/M_g_t20137710230

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.