Lehet, hogy te is rosszul tárolod a sajtot: íme, a helyes módszer

sajt
Shutterstock -
konyhai tipp hűtőszekrény sajt
Felmérésekből kiderült, hogy nagyon sokan rosszul tárolják a sajtot, amiből több probléma is adódik. Egyrészt megromlik, vagy ha mégsem, akkor az ízélmény csökken. De akkor mégis mit tegyünk?

Estelle, a Paroles De Fromagers élelmiszer-szakértője azt hangsúlyozza, hogy a sajtot mindig a hűtőszekrény alsó fiókjában kell tárolni a zöldségekkel együtt, ugyanis a felsőbb, hidegebb polcokon megkeményedik és túlságosan le is hűl. 

A sajtot a legtöbb ember szereti, egy tudományos kutatás pedig  kiderítette, hogy a sajtevés boldoggá tesz. Erről itt írtunk bővebben. 

A szakember hozzátette, hogy soha se csak a polcra tegyük a sajtot, jobb helyen van - lehetőleg üveg - frissentartó dobozokban, vagy speciális, sajt tárolására alkalmas papírban, amelyekben nem érintkezik a hűtőszekrény párás levegőjével: ott ki sem szárad, de meg se penészedik. 
Estelle azt is kifejtette, a sajt típusától függ, hogy mennyi ideig áll el. A lágy sajtok legfeljebb két hétig, a friss sajtok három hétig, a félkemény sajtok legfeljebb hét hétig, a kemény sajtok pedig akár 10 hónapig is elállnak, ha megfelelően tárolják - idézi az Express

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.