rákos beteg Cinthya Diktátor némaság Varga Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már véget ért Cinthya Dictator harmincnapos sugárkezelése. A lány öröme mégsem lehet felhőtlen, nemrég ugyanis váratlanul elment a hangja. 

Varga Viktor a Blikknek elárulta, kedvesének öt napja nincs hangja. Amikor elkezdődtek a kezelések, az orvos elmondta nekik, hogy előfordulhatnak ilyen mellékhatások. "Szegény, próbál suttogni, de látszik rajta, hogy fáj neki. Nem tudom, meddig marad némán, remélem, hamar elmúlik. Látom rajta, hogy kínlódik nagyon, és rossz érzés, hogy nem tudok segíteni rajta. Cinthya normál esetben egyfolytában beszél, úgyhogy furcsa is számomra ez a helyzet. Túlságosan nagy a csend. Cinthya szerencsére nagyon pozitív, természetesen én is biztatom, és mellette állok mindenben. Nagyon szeretem őt, ezért nem is volt kérdés soha, hogy ne lennék vele a nehéz időszakokban" - mesélte Varga Viktor.

Forrás: Tv2

Ahogy arról már korábban a Life.hu is írt, az énekes barátnőjét ősszel műtötték meg - három rosszindulatú daganatot vettek ki a nyakából. Viktor azóta igyekszik párja kedvében járni, és egy remek módszert is kitalált, hogyan gyógyulhatna még gyorsabban a fiatal lány.

7 újévi fogadalom, ami sosem jön behttp://www.life.hu/gyogyulj/20130103-alkohol-es-dieta-7-ujevi-fogadalom-ami-sosem-jon-be.htmlEgy rákkal küzdő nő bakancslistájahttp://www.life.hu/gyogyulj/20131024-bakancslista-avagy-50-dolog-amit-egy-rakkal-kuzdo-no-meg.htmlGoldie Hawn meditációval győzi le a fájdalmakathttp://www.life.hu/gyogyulj/20131024-goldie-hawn-meditacioja-segit-lekuzdeni-a-kronikus-fajdalmat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.