Hiába próbálkoznak, nem jön össze a baba Kozsóéknál

terhesség gyermekáldás próbálkozás Kozsó énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú ideje próbálkozik Kozsó és párja, Keira a gyermekáldással, eddig azonban nem kopogtatott náluk a gólya.

Minden módszert kipróbáltak, de most már ott tartanak, hogy inkább a Teremtőre bízzák a dolgot. "Rendületlenül törünk előre, de eddig még nem volt szerencsénk, ezért már úgy vagyunk vele, hogy amikor Isten akarja, akkor úgyis jönni fog. Nagyon szeretnénk, rajta vagyunk, mindig izgalommal telik el az a pár hét, amikor reménykedhetünk, hogy talán sikerült" - mesélte Kozsó a Borsnak.

http://amokfutok.hu
http://amokfutok.hu

Lehet, hogy azért nem akar összejönni a csemete, mert az énekes túlhajtja megát. A sztár tisztában van vele, hogy túlhajszolt, de tavalyi agyvérzése után sem vett vissza, sőt. Tudja, hogy felelőtlenség ennyit éjszakáznia, koncerteznie. Kozsó képtelen kikapcsolni és kedvese az egyetlen, aki néha rá tudja venni, hogy legalább egy kicsit lazítson.

"Nem vagyok fáradékony, nem érzem a határokat. Volt néhány kapcsolatom, de olyan nő még nem volt, akinek a kedvéért változtattam volna az életemen. Keira az egyetlen, aki jelent annyit számomra, hogy megfogadjam, amit kér" - osztotta meg a portállal Kozsó.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.