X-Faktor Vastag Csaba döntő testvérpár kieső kiborult Vastag Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Órákkal a döntő vége után is remegve zokogott a testvérpárbajt túlélő Vastag Csaba, aki mamája és fivére, Tomi vigasztalása ellenére sem tudott örülni sikerének.

"Büszkeség és show!" - ezeket a szavakat suttogta Vastag Tomi a bátyja fülébe a drámai pillanatban, amikor kiderült, egyiküknek biztosan távoznia kell az X-Faktorból. A nézők szavazatai alapján Csabának és öccsének kellett megküzdenie a továbbjutásért, vagyis bekövetkezett, amitől mindketten régóta rettegtek. Ígéretükhöz híven a fivérek mindent beleadtak, majd egymást ölelve várták a mentorok ítéletét. Már ekkor látszott, hogy a fiúk közül a báty viseli nehezebben a testvérharcot.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence


Csaba maradt versenyben, de képtelen volt örülni a sikernek: zokogva szorította magához Tomit még a színfalak mögött is. Másfél óra múlva bukkantak fel újra a rajongók előtt, de a báty még ekkor is remegő lábakkal osztotta az autogramokat, míg öccse felszabadultan élvezte az ünneplést. "Érdekes érzés, nagyon jó, felszabadító" - mondta a Borsnak Tomi. "Jó, mert a legfontosabb, hogyan tudsz búcsúzni egy műsortól. Ennél szebbet pedig kívánni sem lehet: a testvéremmel lehettem utoljára a színpadon. Nem féltem az egymás elleni párbajtól. Ez így volt tökéletes, azt hiszem, most vagyok életemben a legboldogabb. Csaba számára viszont óriási teher volt a párbaj."


Csaba órákkal a verseny után is feszülten járkált fel-alá. Nem tudta titkolni, hogy képtelen feldolgozni a történteket. "Ezt nagyon nem akartam, nagyon nem!" - ismételgette maga elé mormolva. Édesanyjuk, Márta néni, aki először utazott Pestre, hogy élőben szorítson a srácoknak, azt is elmondta, miért reagált ennyire különbözően a két fiú a sztresszhelyzetre. "Nagyon nehéz estén vagyok túl" - sóhajtott Márta asszony, aki végigsírta a párbajt. "A fiúk az utóbbi években nem sokat látták egymást. Csaba Pesten élt, ha hazajött, Tomi ment el hozzá. Az X-Faktorban egymásra találtak, és nagyon jó testvérek lettek. Szomorú voltam, mert tudtam, az egyiknek mennie kell, s az, aki marad, azt sokkolja ez a helyzet. Csaba gyönyörűen énekelt, de éreztem, harag, félelem van a hangjában. Nagyon nehéz napok várnak még rá. Nagy terhet vett a vállára azzal, hogy rábíztam Tomit, amikor beköltöztek az X-Faktor-házba. Azt mondtam: kisfiam, te idősebb vagy, az öcséd még gyerek, kérlek, vigyázz rá! Csaba nemcsak magáért felelt, hanem a testvéréért is, s ebből csillagos ötösre vizsgázott. Nem az ő hibája, hogy Tomi a testvérpárbaj 'áldozata' lett, feloldozom Csabát ennek terhe alól" - magyarázta a meghatott anyuka.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Botrány: Sebestyén és Stohl nem vezeti többet együtt a VV-t?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101205-nem-vezet-tobben-egyutt-musort-stohl-es-sebestyen.htmlSúlyos beteg Király L. Norbi!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101205-sulyos-beteg-kiraly-l-norbi.htmlVV4: Szandika napsugár, Éva idegbeteg, Alekosz tapogathttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101205-vv4-szandika-napsugar-eva-idegbeteg-alekosz-tapogat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.