George Clooney Julianna Margulies Vészhelyzet A férjem védelmében (sorozat)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Julianna Margulies - aki jó pár évvel ezelőtt alakította George Clooney kedvesét a Vészhelyzetben - a napokban elárulta, hogy cseppet sem olyan nagy szám a világ egyik legszexibb férfija, mint ahogyan a legtöbb nő azt gondolja.

Julianna az utóbbi időben jónéhány szívtipróval játszott - George mellett ő alakítja A férjem védelmében című sorozatban a Szex és New York Mr. Bigje, Chris Noth megcsalt nejét is. Így nap mint nap kísértésnek volt kitéve a színésznő, de ellenállt, hiszen boldog házasságban él férjével.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"Nemrég a barátaimmal ebédeltem, ahol egyikőjük hirtelen elkezdte sorolni, kiket is csókoltam meg a filmvásznon: Chris Noth, George Clooney, Pierce Brosnan, Aidan Quinn, Matthew McConaughey - hát igen, szép listát tudhatok a magaménak, és persze nagyon szerencsésnek is érzem magam. De a férjemnek nem kell aggódni. Ő is jól tudja, hogy számomra nincs más rajta kívül. Csakis rá vágyom, és nem Clooney-ra" - vallotta a boldog színésznő.

Margulies és Keith Lieberthal 2007 novemberében esküdtek egymásnak örök hűséget, kisfiuk, Kieran pedig lassan hároméves lesz. Julianna azt is elárulta, miért is tartja fontosnak a házastársi hűséget. "Én is túl vagyok már egy váláson, és láttam, hogyan éli az anyám az életét a megannyi szeretőjével. Ekkor eldöntöttem, én csakis olyan kapcsolatban tudom magam elképzelni, amely hosszú távra szól" - vallotta a színésznő.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.