Heteken belül elindul a ValóVilág legújabb szériája. A kukkoló reality készítői azonban most biztosra akarnak menni: a kiszivárgott információk szerint állítólag a médiában dolgozó kollégák közül többeket megkerestek már, hogy szerepeljenek a VV5-ben.
Ahogy már több ízben megírtuk, javában folynak a VV5 castingjai. Kígyózó sorok álltak a júliusi kánikulában a székház előtt: mindenki jött szerencsét próbálni, megmutatni, hogy milyen bevállalós lány, vagy éppen milyen tökös, menő pasi. Azt azonban nem is sejtik a naív médiaszűzek, hogy valószínűleg feleslegesen vették ki a több napos szabadságot a casting miatt.
Egy, a válogatást megjárt kíváncsiskodó elmondta, hogy már a sorszámosztáskor kétféle papírt osztogattak: volt, akit az aulában 5 perces beszélgetés után szélnek eresztettek első blikkre, és voltak azok a "szerencsések", akiket már "szobára hívtak", és a műsor kreatív főszerkesztőjével is beszélgethettek.
A válogatásra nagyon unalmas, vagy túl extrém egyének is jelentkezhettek, ugyanis az RTL Klub megkezdte a telefonos toborzást: több médiaközeli, de háttérben dolgozó, nevét elhallgató embert hívtak már fel a következő szöveggel: "Nincs kedved szerepelni a VV5-ben? Jó buli lesz!"
Vajon biztosra akarnak menni a "profi" mókamesterekkel, mint anno Olivérrel, hogy téglát építenének a való villába? Egy biztos, jobb, ha nem Jersey Shore irányba indulnak el, hiszen a Viasat3 augusztusban elkezdi az Aranypart forgatásait, és elég lesz egy őszi trash-reality.
Dobsi Adrienn, a ValóVilág 5 sajtósa megkeresésünkre elmondta, hogy nincs szó beépített emberekről, hiszen minden hasonló műsor esetében a nyilvános casting mellett dirket castingot is folytat a csatorna. "Ezt már korábban is elmondtuk, nem titok. A casting csapat feladata, hogy a lehető legjobb embereket találják meg a különböző kategóriákhoz. Az így megkeresett jelöltek aztán ugyanazon a folyamaton mennek át, mint a többi jelentkező. Ez nem jelent kivételes elbírálást."