színésznő Kapócs Zsóka autóversenyzés baleset nyílt levél szidalmazás felelőtlenség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy ismert autóversenyző nyílt levélben alázza Kapócs Zsókát, aki pár nappal ezelőtt felborult autójával egy amatőr autóversenyen. A volt szépségkirálynő kikéri magának a stílust, amivel kritizálják a szakmabeliek.


Forrás: Kapócs Zsóka
Forrás: Kapócs Zsóka


"Több mint 10 évig autóversenyeztem, voltam magyar bajnok, Wéber Gabival és Norbival is együtt nőttünk fel a versenypályákon hatalmas csatákban. Versenyzőtársaim és a magam nevében kikérjük magunknak, hogy úgy nyilatkozol, mint egy autóversenyző. Amit láttunk, az téma nálunk, és a fórumokon egyáltalán nem nevetgélünk, mint te! Nem véletlenül vették el a licencedet! Amióta az eszemet tudom senkinek nem vették el a licencét! Olyan fokú ön- és közveszélyes dolgot csináltál, mely megbocsáthatatlan, különös tekintettel arra, ahogy az esemény után teszel nyilatkozatokat, melyekben csak ráerősítesz arra, hogy ehhez a sporthoz annyi közöd van, mint bányalónak az epsoni derbihez! Sajnos (lehet celebségedből adódó ostoba gőg okán) fel sem fogod, mit műveltél! Levelemet azért írom meg, hogy tudd, mint gyorsasági autóversenyzők mélységesen megvetünk, különösen az eset után tett ostoba és dilettáns nyilatkozataid hallatán. Tudom, azt elismerni, hogy hülye voltam, nem tudok rendesen vezetni, bocsánatot kérek mindenkitől, ez egy magadfajta celebnél egyenlő az istenkáromlással, hiszen ti az emberek feletti félistennek hiszitek magatokat!

Tiltakozunk, hogy autóversenyzőnek nevezed magad, mert ez ránk nézve súlyos sértés, bár elhallgatva hozzá nem értő, tudatlan nyilatkozataidat, az a baj (és ez a legnagyobb baj), hogy fel sem fogod, hogy GYILKOSSÁGOT kíséreltél meg! Ezt hívják gondatlan emberölési kísérletnek, hiszen egy felkészült autóversenyző ilyet sehol semmilyen körülmények között nem tesz!

Zárszóm, Zsóka, csak annyi, hogy ha legközelebb azt hallod, hogy védekezz, Zsóka, védekezz, akkor húzzatok inkább gumit, vagy nyeld le!

U.i.: Ne próbáld megmagyarázni, mert neked ez nem fog menni..."

A Life.hu megkereste az érintettet is, aki felháborodottan nyilatkozott és kijelentette: nem futamodik meg az autóversenyzéstől. Bár felborult az autójával és meg is ijedt egy kicsit, salzburgi versenyére készül. "Mindenre fel kell készüljön az ember, szerencse, hogy ennyivel megúsztam. Igaz, olvastam a nyílt levelet, amit egy rosszindulatú versenyző közölt, de nem szeretném kommentálni. Az ilyen egyszerű megnyilvánulások nem tántorítanak el semmitől. Kemény nő vagyok és megmutatom bárkinek, hogy aratni fogok a salzburgi versenyen is."

Tipp! Minden idők legszebb nője. Kattints a galériáért!




Pislogással tud kommunikálni a halálos beteg énekeshttp://www.life.hu/legykepben/20120516-gegemetszese-utan-pislogassal-kommunikal-a-bee-gees-enekese-annyira-legyengitette.htmlMegmenekült anyagi gondjai elől Takáts Tamáshttp://www.life.hu/legykepben/20120516-megmenekult-anyagi-gondjai-elol-takats-tamas.htmlZsűritag lett a pophercegnő - videóhttp://www.life.hu/legykepben/20120515-zsuritag-lett-a-pophercegno-britney-spears.htmlSzabó Győző milliókat költött drogokra - videóhttp://www.life.hu/legykepben/20120515-frizbi-hajdu-peterrel-szabo-gyozo-mar-nem-drogozik.htmlFéltékenység árnyékolja be Liptai Claudia párkapcsolatáthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120515-feltekenyseg-arnyekolja-be-liptai-claudia-parkapcsolatat.htmlMegszületett az ismert magyar zenész negyedik gyermekehttp://www.life.hu/tested-lelked/20120516-czutor-zoli-fiatal-felesege-zsani-eletet-adott-kisfiuknak-czutor-simon.htmlMi történt a sztárral? Hatalmasra puffadt az ajkahttp://www.life.hu/tested-lelked/20120514-mi-tortent-a-sztarral-hatalmasra-dagadt-kris-jenner-szaja.htmlAlekosz több százezres ajándékkal lepte meg szerelméthttp://www.life.hu/tested-lelked/20120512-alekosz-egy-tobb-szazezres-mellmutettel-ajandekota-meg-szerelmet-bettyt.htmlCsúnya autóbalesetet szenvedett Kapócs Zsóka - videóhttp://www.life.hu/legykepben/20120506-balesetezett-es-osszetorte-autojat-kapocs-zsoka-a-hungaroringen.htmlVV Cristofel nem száll le megvert szerelméről, Veronikárólhttp://www.life.hu/szorakozz/20120516-cristofel-nem-szall-le-veronikarol.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.