A Barátok közt Sarudi Lilláját alakító Füredi Nikolett rendkívül óvatosan bánik a mozdulataival. A színésznőnek a forgatások alatt vigyáznia kell magára, ugyanis hónapok óta egy kisebbfajta sérüléssel küzd.

Az Operettszínház színpadán még tavasszal egy rossz mozdulat miatt kificamodott a válla, ami a mai napig nem tökéletes. Azóta folyamatosan utókezelésekre és gyógytornára kell járnia. És bár ügyelnie kell a mozdulataira, mindez azért nem veti vissza a munkában Nikolettet, aki csak a rivaldafényben szereti a figyelmet, civilként inkább háttérbe vonul.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub


"Már gyerekkoromban sem szerettem szerepelni, és ez valahogy mostanáig megmaradt" - mesélte Nikolett a Blikknek. "Ha a hétköznapi életről van szó, egyszerűen nem szeretek a középpontba kerülni, bár ha ilyen helyzet adódik, azért megoldom. Talán azért nem olyan fontos ez nekem, mert a színpadon úgyis megkapom ezt a fajta figyelmet."

Nikolett a Barátok közt­ben egy kimondottan dögös ügyvédnőt alakít, és a szőke színésznő bájai mellett a színházba járók sem tudnak elmenni. Többször megesett már, hogy előadás után megvárták a kijáratnál. Volt olyan férfi, aki közelebbről is meg szerette volna ismerni, és olyan is, aki vacsorázni hívta. Nikolett akkor is és most is önmérsékletre inti a reménykedő pasikat. Mivel férjnél van, ezért pár baráti szónál több nem eshet meg közte és a rajongók között.

"Ha pedig valaki nagyon nyomul, akkor egy idő után egyszerűen nem reagálok. Ebből általában érteni szoktak" - árulta el.

Forrás: Blikk

Paris Hilton durván megsértette a melegekethttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20120921-paris-hilton-amerikai-botranyhosno-serto-kijelentest-tett-a-homoszexualisokra.html Hihetetlen! Több mint tíz éve nem szexelt a fiatal énekes anyukájahttp://www.life.hu/legykepben/20120922-16-eve-nem-szexelt-a-tinik-kedvencenek-justin-biebernek-anyukaja.html Már a tartalékaiból él a Bumeráng egykori rádiósahttp://www.life.hu/legykepben/20120922-a-neo-fm-bumerang-musoranak-egykori-radios-musorvezetoje-boros-lajos.html Szinetár Dóra egyre többet mutogatja testét és nem hord melltartóthttp://www.life.hu/legykepben/20120922-szinetar-dora-hihetetlenul-jo-formaban-van-es-nem-hord-melltartot.html Titkolja terhességét Lady Gaga - A sztár barátnője fecsegte ki a titkothttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20120921-lady-gaga-brit-enekesno-kelly-osbourne-amerikai-enekesno-szerint-terhes.html Lebukott! Máris megcsalta barátnőjét a világsztárhttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20120921-russell-brand-amerikai-szinesz-lebukott-uj-lannyal-randevuzik-a-joga.html Megszabadul implantátumaitól a TV2 szőke műsorvezetőjehttp://www.life.hu/legykepben/20120921-vamos-erikatobb-mint-testor-a-tv2-szoke-musorvezetoje-kiveteti-implantatumait.html Ordított a szörnyű fájdalomtól a Megasztár énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20120920-szecsodi-karcsi-transzexualis-enekes-melleket-kapott-fajt-a-melle-a.html Az RTL Klubhoz igazolt a TV2 egykori sztárjahttp://www.life.hu/szorakozz/20120922-majka-a-tv2-utan-most-ismet-az-rtl-klubhoz-igazolt.html Válófélben vannak a magyar sztárpárok - Heti bulvárkoktélhttp://www.life.hu/szorakozz/20120921-valofelben-vannak-a-magyar-sztarparok-heti-bulvarkoktel.html